
RTL: Új évaddal jelentkezik a Showder Klub – íme az előzetes
A stand up comedy hazai legendái mellett a műsorban fellépnek majd az utóbbi években megismert fiatal tehetségek is.

A stand up comedy hazai legendái mellett a műsorban fellépnek majd az utóbbi években megismert fiatal tehetségek is.

A Media1 információi szerint az RTL a Fővárosi Törvényszék ítélete után is kitart amellett, hogy az NMHH Médiatanácsa jogsértő módon bírságolta meg a televíziót a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality tavaly októberi adásában Vadon János egy kolumbiai kisfiúval folytatott párbeszédével kapcsolatban, ezért fellebbezést nyújtanak be ellene.

A nyári strandszezonban lesz kézbe vehető először.

A stand-up fiataljai és nagy öregjei is feltűnnek a DumaCast névre hallgató, hetente jelentkező új műsorban.

Bár a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának területi illetékességi hatályán kívül, Luxemburgban működik az RTL KETTŐ tévécsatorna és az RTL+ streamingszolgáltatás sem a magyar médiajog alá tartozik, a grémium mégis azzal fenyegetőzött nyilvánosan, a sajtón keresztül, hogy ha a luxemburgi társhatóság, az ALIA nem jár el a magyar Médiatanács feljelentésére és nem hoz a magyar hatóságnak tetsző határozatot a Való Világ 11 (VV11) 24 órás közvetítéséről és a Showder Klubról, akkor ő maga hoz majd intézkedéseket, az RTL szerint ez azért közel sem így működik. Hogy mit válaszolt egészen pontosan az RTL a Media1.hu érdeklődésére, kiderül a cikkünkből!

Emberi méltóságot sértő a ValóVilág című reality több epizódja, a 24 órás online közvetítés pedig folyamatosan megalázó, megszégyenítő helyzetbe hozza a szereplőket, miközben a gyermekvédelmi szabályok is sérülnek – ezt állapította meg e heti ülésén az NMHH Médiatanácsa. A testület legutóbbi ülésén kirekesztőnek találta a Showder klub egyik szereplőjének a roma közösséget megbélyegző poénját is.

A humorcsatorna estjében nagy hangsúlyt kap a covid, illetve a poszt-covid élet is.

Közleményt juttatott el lapunkhoz szombaton az RTL Magyarország a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality műsorvezetője, Vadon János a kolumbiai kisfiúval, Pedritóval folytatott keddi, többek, köztük Mérő Vera és Görög Zita által bírált párbeszéde kapcsán. A közleményben a televíziós társaság lényegében elhatálódik az adásban elhangzottaktól és bocsánatot kérnek a kisfiútól, a szüleitől és minden tévénézőtől, akik sérelmesnek találták az elhangzottakat.

Több ismert ember, köztük Görög Zita modell és Mérő Vera jogvédő is úgy tartja, Vadon Jani túl messzire ment és megalázott a dzsungelreality keddi műsorában egy kolumbiai fiatal fiút, bizonyos Pedritót egy gegnek szánt párbeszéddel. A műsorvezető egyébként szerdán elnézést kért a történtek miatt, de az ismert emberek haragja egyelőre ettől nem csökkent, és valaki panaszt tett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál az RTL Magyarország ellen.

Balogh Juditról több kommentelő is azt feltételezte, hogy biztosan kap majd egy jó kormányzati állást az eset után. A műsorvezetőben az is felmerült, hogy a legközelebbi vicchez bevisz egy vicctáblát is a stúdióba, nehogy félreértsék.