
Ismert arcok távoznak a MandiNER stábjából
A NER-nek vége, egymás után jelentik be távozásukat a MandiNER munkatársai, köztük olyan ismertebb emberek mint Hoppál Hunor és Móna Márk.

A NER-nek vége, egymás után jelentik be távozásukat a MandiNER munkatársai, köztük olyan ismertebb emberek mint Hoppál Hunor és Móna Márk.

Hiába tette közzé a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány néhány napja, kik kapnak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 173 millió forint összegű médiatámogatási pénzéből, a pénzhez ugyanis egyelőre nem juthatnak hozzá a győztes médiumok, az USA ugyanis az új elnök, Donald Trump hivatalba lépését követően felfüggesztette a kifizetéseket. A Media1 úgy tudja, több más, amerikai forrásból megvalósuló pályázaton elnyert pénzhez sem jutnak hozzá a győztesek.

Hoppál Péter és L. Simon László, az Orbán-kormány két korábbi államtitkára sem ért egyet azzal, hogy a kormány mesterségesen tartja életben a nyomtatott napilapokat, azaz a kormánypárti kiadóvállalat, a Mediaworks (KESMA) lapjait.

Nem sokkal az áprilisi választások előtt Pécsen megszaporodtak a regionális hírekre szakosodott portálok.

Míg az ellenzék pazarlást emlegetett, a Fidesz azt állította, hogy az NMHH felelősen gazdálkodik és dicséretet érdemel. Az ellenzék bírálta a közmédiát, amiért például elhallgatta az előválasztással kapcsolatos híreket, Hoppál Péter, a Fidesz politikusa viszont azt mondta, azoknak kellene elnézést kérnie, akik az M1 tévécsatornát „agymosó propagandának” nevezik.

Az Origo úgy próbálja beállítani Deák Dániel ismert fideszes bér-véleményvezér egyik, Budapest főpolgármesterének tett hozzászólását, mintha azt egy teljesen átlagos ember írta volna. A lap „gondosan” még ki is pixelezte Deák profilképét és a nevét, hogy a laikusoknak ne tűnjön fel az átverés.

Az ellenzéki párt azt írja, nem tűrik, hogy a kormányzó párt tagjai, illetve egy miniszteri biztos fenyegessék a még talpon lévő néhány szabad sajtóterméket.

„A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava”. Ez a felirat olvasható abban a Facebook-bejegyzésben, melyet a fideszes országgyűlési képviselő tett közzé a minap.