
Túlterheléses támadás érte a 444.hu híroldalt (frissítve!)
A Magyar Jeti internetes hírlapja emiatt szombat délutántól több órára elérhetetlen volt.

A Magyar Jeti internetes hírlapja emiatt szombat délutántól több órára elérhetetlen volt.

A Twitch elleni támadás során érzékeny adatok, forráskódok és egy magyar influenszercsapat hozzávetőleges bevételére vonatkozó információk is kikerültek.

„Szigonyozós” módszerrel próbálhattak bejutni az érintettek levelezésébe.

Miután a Media1 már legalább 10 olyan személyről értesült, akik jelzést kaptak a GMailtől az elmúlt napokban arról, hogy feltételezhetően államilag támogatott hackertámadással próbálják megszerezni a jelszavukat, megkérdeztük a Google Magyarországot, mennyire kell ezt komolyan venni, és hogy mi alapján gondolják, hogy kormányzati háttere van a támadásoknak. Hamar érkezett a válasz.

Bodoky Tamás, az oknyomozó portál főszerkesztője mellett a Transparency-díjakat odaítélő zsűri elnöke és az Ittlakunk felelős szerkesztője is kapott figyelmeztetést arról, hogy kormányzati hackertámadás célpontjává válhatott.

A szolgáltató szerveréről megszerzett adatbázis egy részét jelenleg a dark weben értékesítik.

A hackertámadás olyan ismert márkák és személyiségek fiókjait is érintette mint Bill Gates, az Apple, Barack Obama, Elon Musk, akiknek a nevében csaló üzeneteket tettek közzé. A Twitter árfolyama nagyot zuhant a hír hatására.

Több millió bolgár ember személyes adatai kerültek hackerekhez a bolgár adóhivatal szervereiről. A hatóság orosz szálat gyanít a háttérben.

A több százezer utast érintő tavalyi hackertámadás miatt még annál is többet kellene fizetnie a brit légi vállalatnak, mint a Cambridge Analytica botrány után a Facebooknak.

A Szegeder a hackertámadás miatt néhány óráig elérhetetlen volt, illetve a webmetsző át is irányította egy időre a címet egy megtévesztő reklámokkal teletűzdelt külföldi honlapra.