
Büntetőeljárással fenyegették azokat, akik lefotózzák a debreceni városházi építkezést, de végül „happy end” lett a vége
Miután ebből nagy felháborodás lett, végül egy nap alatt eltávolították a fenyegető feliratokat.

Miután ebből nagy felháborodás lett, végül egy nap alatt eltávolították a fenyegető feliratokat.

Rengeteg ismert emberrel találkozhat, aki végignézi oldalunkon azt a fotógalériát, amely a Televíziós Újságírók Díja gáláján készült szerdán este

A perek során arra is fény derült, hogy a kormánypárti médiumok manipulált fotókat is felhasználtak.

Ezzel a korábbi rekordját is túlszárnyalta a lap, nem is kevéssel.

Rágalmazás, valamint a személyiségi jogai megsértése miatt tett jogi lépéseket.

Egészen magas számról van szó.

Most ön is beleláthat, hogyan zajlott megannyi tévés híresség és színész részvételével a Televíziós Újságírók Díja Gála Budapesten.

Elhalasztja az Apple annak a technológiának a bevezetését, mely amerikai felhasználók iPhone-jait vizsgálta volna át, gyermekpornográf tartalmak után kutatva.

A jövőben az iPhone ellenőrizni fogja, hogy a készülékről feltölteni kívánt tartalom nem tartalmaz-e gyerekekről készült pornófelvételt.

Szikrázó napsütésben, egy gyönyörű tengerparton zajlanak a forgatások.