
Felfüggesztették a Telex egyik újságírójának parlamenti belépőjét
Az Országgyűlés Hivatala a kormánypárti Mandiner kérdésére válaszolva közölte a döntést, amiről aztán értesítették a Telex szakmai igazgatóját is.
Az Országgyűlés Hivatala a kormánypárti Mandiner kérdésére válaszolva közölte a döntést, amiről aztán értesítették a Telex szakmai igazgatóját is.
Az idei World Press Photo kísérő-kiállításaként a természettudományokkal foglalkozó magazin külön tárlaton vonultatja fel a legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.
A magyar filmművészet legnagyobb alakjai – színészek, rendezők, operatőrök – szólalnak meg a csatorna új műsorában.
Az amerikai nagykövetség közleménye választ adott a Nemzeti Sport főszerkesztőjének panaszára is.
Nem kapott vízumot a budapesti amerikai nagykövetségtől a hivatalos útjához Orbán Viktor kedvenc újságíróinak egyike. A követség később közleményt adott ki az ügyben.
Szinte soha nem ad interjút a NER egyik legsikeresebb embere, most viszont olyat adott, amiben a kérdező mellőzte a valódi kérdéseket.
A Nemzeti Sport főszerkesztőjét a spanyol Marca főszerkesztőjével együtt választották be a legnagyobb európai sportlapokat összefogó szervezet vezetőségébe.
Az Ukrajna elleni inváziót a kezdettől fogva kritizáló független orosz lap, a Novaja Gazeta főszerkesztőjét már korábban is többször megbüntették és egyszer meg is támadták, Dmitrij Muratov mégsem menekült el Oroszországból. Most idegen ügynöknek nyilvánították Oroszországban.
Az új szaklap idén indult, de máris a második jelentős vezetőváltáson esik át.
Életének 70. évében érte őt a halál.