főszerkesztő

Farkas László

Elhunyt Farkas László szerkesztő

Az Új Írás és a Tekintet folyóiratok Aranytoll Életmű-díjas egykori főszerkesztőjét 93 évesen érte a halál.

Szöllősi Györgyi, az ATV leendő műsorvezetője

Szöllősi Györgyi pontosított, már márciustól az Egyenes beszéd mb. főszerkesztője

Az ATV sajtóosztálya hétfőn reggel arra a kérdésünkre, hogy mikor vette át az Egyenes beszéd főszerkesztését megbízottként Szöllősi Györgyi, azt felelte, hogy „néhány héttel ezelőtt”, Szöllősi Györgyi viszont azóta ezt pontosítva azt írta a Media1-nek, hogy már március elsejétől ő irányítja a szerkesztőséget.

Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd c. műsorának műsorvezetője

Átmenetileg Szöllősi Györgyi lett az Egyenes beszéd főszerkesztője – elődje, a még jóval a Magyar Péter-ügy előtt leköszönő Hazafi Zsolt más feladatot kapott az ATV-től

A Media1 egy olvasói levél szálait kibogozva megtudta, hogy Hazafi Zsolt, az ATV Egyenes beszéd című műsorának eddigi főszerkesztője az atv.hu főszerkesztő-helyettese lett és az Egyenes beszéd szerkesztőségének éléről távozott. Portálunk ellenőrizte az elmúlt napok adásainak felvételeinek nyilvános archívumát, hogy a változás összefügghet-e a Magyar Péter 7. ATV-s élő interjúján történtekkel, és az derült ki, hogy a csatorna legismertebb közéleti műsorának élén a változás még biztosan az elhíresült adás előtt történt. Az ATV sajtóosztályán kérdésünkre azt felelték, „néhány hetes” fejleményről van szó. (Később, cikkünk megjelenése után Szöllősi Györgyi ezt úgy pontosította, hogy még márciusban kérték fel megbízott főszerkesztőnek.)

Szavazás. Fotó: stock / Depositphotos.com.

Vegyes eredményt értek el az újságírók és propagandisták a választásokon

Az Úgytudjuk főmunkatársa lett Győr polgármestere, Miskolc vezetését pedig a Mészáros Lőrinc-közeli Rádió M főszerkesztője nyerte el. A Fradimédia főszerkesztője is sikert ért el az egyik városban, míg a PestiSrácok és a HírTV arca nagyot bukott a választásokon Biatorbágyon. A Media1 cikkéből kiderül az is, hogy a TV2 volt műsorvezetőjének, Szebeni Istvánnak sem jött össze a terve és az Átlátszó egyik újságírója sem aratott sikert, ahogy a Mediaworks egyik munkatársa is alulmaradt.

Ilku Miklós, az Index.hu leköszönő főszerkesztő-helyettese

Megtudtuk, hová távozik az Index főszerkesztő-helyettese

A Media1 információi szerint a Ringierhez tartozó Sportal nevű sportoldalhoz igazol Ilku Miklós, az Index leköszönő főszerkesztő-helyettese. Ilku Miklós főszerkesztői posztot kap a Ringier sportszerkesztőségénél.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások