fbpx

fiatalkorú

gyerekek mobiloznak

Jön az Instagram gyerekeknek szánt változata

A Facebook tervei között szerepel a fő platform biztonságossá tétele a fiatalok számára, és egy olyan verzió létrehozása, melyet 13 éven alattiak használhatnak.

A 168 Óra helye balra, 2020.09.03-án, 13:30-kor

Hiánycikk lett a 168 Óra a főszerkesztő elbocsátása után

Miközben váratlanul hiánycikké vált a hetilap, szűkszavúan ugyan, de mégiscsak megszólalt Rózsa Péter, az Orbán-család fiatalkorú tagját is tartalmazó fotó leközlésére hivatkozva elbocsátott főszerkesztő. A MÚOSZ elnöke beszédesebb volt nála: azt mondta, az elbocsátás vélhetően jogszerűen történt, de szerinte más lehet a valós magyarázat. Egy 168 órás munkatárs pedig azt mondta, számított már az elbocsátásra. A lap vezérigazgatója viszont kitart tegnapi álláspontja mellett.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások