
Így üzentek a Fidesznek: több újság is üres címlappal tiltakozik
Rendhagyó címlapokkal tiltakoznak budapesti kerületi újságok a sajtó- és civilszféra ellen irányuló fideszes törvénytervezet ellen, szabad sajtót és civil szférát követelve.
Rendhagyó címlapokkal tiltakoznak budapesti kerületi újságok a sajtó- és civilszféra ellen irányuló fideszes törvénytervezet ellen, szabad sajtót és civil szférát követelve.
Az ATV A nap híre című műsorának vendége volt 2020 januárjában Niedermüller Péter DK-s polgármester, majd a politikus ott elhangzó, a kormány családpolitikájának kirekesztő jellegét bíráló szavaival összefüggésben megbírságolta a Médiatanács a televíziót. A televízió ezt a határozatot azután bíróságra vitte, de mint a Media1 megtudta, az ATV jogerősen is elvesztette a pert.
A bíróság megállapította, hogy a KESMA alá tartozó kormánypárti lap valótlanul írta, hogy Budapest VII. kerületének önkormányzata több százmillió forintot játszott át egy parkolási cégnek.
Erről Breuer Péter újságíró, a Heti TV tulajdonosa beszélt a Neokohn nevű zsidóportálnak. A kerület az Orbán-kormány az önkormányzatokat rossz pénzügyi helyzetbe hozó intézkedéseit említette indokként, de Breuer szerint másról van szó.
Az egyik pert Pikó András, Józsefváros polgármestere, a másikat Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere nyerte meg a kormánypárti médiumokkal szemben.