eltiltás

A Géniusz első szezonjának sikeres lezárásaként Gundel Takács Gábor műsorvezető, Wisinger János producer pezsgőt vett át az ATV vezérigazgatójától, Németh S. Szilárdtól.

Megszólalt a törvényszék Wisinger János ügyében: ez vezetett a cégvezetői eltiltáshoz

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya a Media1.hu megkeresésére megerősítette, hogy Wisinger János médiavállalkozót, az RTL Sztárbox és az ATV Géniusz című műsorainak producerét, a Wisbro Kft. tulajdonosát 2026. február 21-én jogerős végzéssel eltiltotta a bíróság a cégvezetéstől. A Törvényszék lapunknak adott tájékoztatásából az is kiderül, pontosan milyen folyamat vezetett Wisinger eltiltásához: a bíróság szerint Wisinger ügyvezető igazgatója volt annak a W-Productions Kft.-nek, mely nem tett eleget egy fontos jogszabályi kötelezettségnek. A válasz azért is érdekes, mivel Wisinger korábban lapunk érdeklődésére még az állami intézményekben előforduló anomáliákkal magyarázta a történteket.

Wisinger János, a Wisbro vezetője és Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Televíziós Újságírók Díja gálán 2024-ben

Eltiltotta a bíróság a cégvezetéstől Wisinger Jánost, az RTL Sztárbox és az ATV Géniusz producerét

A Media1 megtudta, hogy a bíróság néhány hónappal ezelőtt eltiltotta a cégvezetéstől Wisinger János televíziós producert, az RTL Sztárboxot is gyártó Wisbro Kft. alapító-tulajdonosát, és jelenleg is eltiltás alatt áll. Emiatt a médiavállalkozónak át kellett adnia a Wisbro Kft. ügyvezetését másnak. Az ügy előzménye, hogy Wisinger egy másik kft.-je kényszertörlési eljárás alá, majd felszámolás alá került. Wisinger a Media1-nek elismerte az eltiltást, de a történtekért másokat okolt. Nem ez az első különös ügy mostanában Wisinger körül.

Orbán Viktorral tapétázták ki a Kossuth Rádió Facebook-oldalát

Kúria: jogsértő volt a Fidesz-kampány a Kossuth Rádió Facebook-oldalán

Hiába utasította el korábban az NVB a kifogást, a Kúria felülvizsgálatban megváltoztatta a döntést: a Kossuth Rádió Facebook-oldalának működtetése során is be kell tartani a kampányidőszak esélyegyenlőségi szabályait. Az MTVA-t és a Duna Médiaszolgáltatót eltiltották a jogsértéssel azonos gyakorlat jövőbeni folytatásától.

Orbán Viktor kampányfilmje az M1 Híradóban

Orbán Viktor kampányfilmjét is saját riportként tálalva adta le az M1 Híradó

A közmédia nem először álcázza tudósításnak a fideszes propagandaanyagokat, pedig a Nemzeti Választási Bizottság 13:0 arányban már egyszer elmarasztalta a választások efféle törvénytelen befolyásolása miatt az M1 Híradót néhány nappal ezelőtt és megtiltotta az efféle további jogsértésektől – éppen a Media1 egyik cikke nyomán. Az MTVA azonban folytatja a törvénytelen választási manipulációt.

Hajdú Péter, a Life TV és az Ozone TV csatornákat működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója

Egy ügyvéd szerint nem maradhat Hajdú Péter a Life TV és az Ozone TV vezérigazgatója, de elhúzódhat ennek érvényre juttatása

Egy témában járatos ügyvéd szerint a törvény betűje alapján elvben még úgy sem maradhat Hajdú Péter a Life TV-t és az Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója, hogy az ügyészséggel kötött megállapodásának köszönhetően végül igen enyhe büntetéssel, felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a tévés producer a 280 millió forint kárt okozó áfacsalást. Egy, a témában járatos ügyvéd tapasztalatai szerint azonban ténylegesen gyakorta sok idő is eltelik, mire a bíróság érdemben fellép egy ilyen embert foglalkoztató vállalat ellen.

Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója

Távozik a Kossuth Rádió csatornaigazgatója

Mucsányi Marianna arra az összeférhetetlenségre hivatkozva döntött így, amire a Media1 hívta fel a figyelmet decemberben egy részletes cikkben. Az érintett is megerősítette az információt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások