
Kamuprofilokkal próbálta lejáratni az HBO a kritikus újságírókat
A televíziós társaság vezetője hat Twitter-fiókot kezelt álnéven.
A televíziós társaság vezetője hat Twitter-fiókot kezelt álnéven.
A humorista szerint félreértés történt, mert összekeverte az Ujhelyi Istvántól érkezett leveleit.
Vasvári Csaba ellen tavaly lejárató kampány indult a fideszes médiában, miután a bíró kritikus véleményt fogalmazott meg az igazságszolgáltatást érintő kormányzati döntésekről. Most a fideszes médiahálózat egy bírósági pernek eleget téve végül beismerte, hogy több pontban is hazugságokat írt a bíróról.
Idén is folyamatosan bukja a sajtópereket az ellenzéki pártok és vezetőik ellen a kormánypárti médiabirodalomba tartozó internetes oldal. Ezúttal a Jobbik nyert pert az Origo ellen.
A műsorvezető vállalja a következményeket.
Az Együtt volt elnöke szerint a TV2 vezetése „hülyének nézi” a bíróságot, a tévénézőket és őt, amikor csupán rövid és gyorsan elhadart, saját készítésű zavaros közleményekkel és nem a Fővárosi Ítétélőtábla jogerős ítélete által elvárt alapos szöveggel biztosít elégtételt a politikusról közölt 16 súlyos hazugságért. A volt ellenzéki politikus a Media1.hu-nak azt mondta, a bíróságoknak képesnek kell lenniük kikényszeríteniük az ítéleteiket, és azon országokban, ahol ez nem teljesül, ott már nem lehet a jogállamiságról beszélni, ezért ha a TV2 nem hajlandó végre a Fővárosi Ítélőtábla ítéletének megfelelő módon beolvasni a szöveget és a bíróság továbbra is kudarcot vall, és a kiszabható maximális, 500 ezer forintos végrehajtási bírságokkal nem tudja teljesítésre kényszeríteni a televíziót, Juhász idővel kész akár a Strasbourgi Európai Jogok Európai Bíróságára is elvinni az ügyet, amiért Magyarország jogrendszere lehetővé teszi a bírósági ítéletek figyelmen kívül hagyását.
Az Origo szombat reggelre időzítette a bocsánatkérésének publikálását arról, hogy nem igaz, hogy a Momentum képviselője zaklatott egy fiatal lányt. A sajnálkozás a vonatkozó bíróság ítélet értelmében az Origo főoldalának legtetején is megjelent. A Gábor László főszerkesztette lap csak azután teljesítette a bíróság ítéletét, hogy már a vezérigazgató is pénzbírságot kapott annak elszabotálása miatt.
Az 500 ezer forintos bírság a törvényileg megszabott maximum és nem először kap ilyen, a lehetséges felső határát elérő büntetést a csatorna.
A nyári strandszezonban lesz kézbe vehető először.
200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a bíróság az Origo kiadójára, a Mediaworks Hungary Zrt.-re, valamint annak vezérigazgatójára, Kálmán Erikára – írja a Momentum a Media1-hez eljuttatott sajtóközleményében.