
Felfüggesztett börtönt kapott a Szombathelyi Médiaközpont volt igazgatója – Halmágyi Miklós fellebbez ellene
Céges kártyával fizette ki édesanyja temetését, korábban a munkaügyi perét is elvesztette a volt cége ellen.

Céges kártyával fizette ki édesanyja temetését, korábban a munkaügyi perét is elvesztette a volt cége ellen.

A Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen helyreigazításra kötelezte a Magyar Távirati Irodát és a Magyar Nemzet napilapot, valamint annak online változatát a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójáról szóló tudósításaik miatt.

Az EP-képviselő egy, a hirado.hu oldalon megjelent cikket és az M1 – Híradó YouTube-csatornáján elérhető videóban foglaltakat nehezményezte, de a bíróság nem találta a megjelenteket jogsértőnek. Cseh Katalin a Media1-nek azt mondta, fellebbezést nyújt be az ítélet ellen.

Végrehajtókat küldött a Momentum politikusa – ahogy közösségi médiás bejegyzésében fogalmazott – a „propagandára”.

Lehet offshore-lovagnak nevezni a DK-elnökségi tagját.

Valótlant állítottak – pert vesztettek – majd a jogerős ítélet ellenére nem fizettek. A felperes önkormányzat nem hagyja magát.

Maria Ressa szerint az ügy a sajtószabadság győzelme is egyben.

Megsértette egy férfi képmáshoz fűződő jogát A mi kis falunk című, az RTL-en látható filmsorozat gyártója, a Content Factory Kft. azzal, hogy egy, a forgatások idején arra járó pilisszentléleki férfi is látszódott a tévészériában pár másodpercig, aki egyébként nem kedveli a sorozatot – állapította meg jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla. (Frissítés: hírünkre reagált a gyártócég.)

Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője jelentette be a közösségi médiás oldalán, hogy jogerősen pert nyert a fideszes lap ellen.

Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint a kormánypárti lap kiadójának milliós sérelemdíjat kell fizetnie, amiért több valótlan állítást is megfogalmazott a Bajnai Gordonhoz köthető cégről. A Datadat szerint ez még csak a kezdet.