bíróság

Action for Democracy

Jogerős: megsértette Korányi Dávid személyiségi jogait a Metropol és az Origo

Jogerősen is megnyerte a személyiségi jogai megsértése miatt indított pert Korányi Dávid, az Action for Democracy nevű szervezet vezetője a Metropol című napilapot kiadó Mediaworks és az Origo tulajdonosa, a New Wave Media Group ellen. Ez az a szervezet, amelyik korábban az Egyesült Államokban, New Yorkban a Times Square-en lévő óriási kivetítőfalon szavazásra buzdította az USA-ban élő magyarokat, illetve amely jelentős összegű adománnyal támogatta a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalmat idén tavasszal, a választásokat megelőzően, ami miatt azóta a Fidesz és a kormányközeli lapok céltáblájába került.

Kálomista Gábor, az ElkXrtuk egyik producere a film díszbemutatóján.

Elszúrta az ElkXrtuk-pert Kálomista Gábor

Kálomistának magánlevélben is bocsánatot kell kérnie Hann Endrétől és tetemes sérelemdíjat kell fizetnie amiatt a film miatt, amelyet egyébként a TV2 és a HírTV is leadott.

Érkezik a Népszava egy postaládába

Beperli a Magyar Államot a Népszava Strasbourgban

Miután az Alkotmánybíróság is a KDNP-s Vejkey Imre pártját fogta és úgy határozott, hogy megsértette a Népszava a politikus személyiségi jogait azzal, hogy leközölte a Müller Cecília tisztifőorvost és koronavírus kormányzati kommunikációját bíráló, Pápai Gábor által készített emlékezetes keresztes karikatúrát, a napilap úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot és a sajtó- és véleményszabadsághoz fűződő jogai helyreállítása érdekében bírósági pert indít a Magyar Állam ellen.

Váczi Gergő, a Tv2 híradósa helyreigazítást olvas be a Tények 2022. 2022. szeptember 10-i adásában. Forrás:Tv2.

Hat év után is csak trükkösen közölte a TV2 a helyreigazításokat Juhász Péterről

Úgy közölt valótlanságokat beismerő közleményeket a TV2 Tények című műsora Juhász Péterről, hogy az ítéletekből egyes részeket kiragadtak, illetve az is előfordult, hogy egyáltalán nem említették meg, hogy ki volt a felperes, azaz Juhász Péterről szólnak az ítéletek és nem hangzott el, hogy megsértették a jó hírnévhez fűződő jogait. A TV2 szerint „a helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.

A Bors című bulvárnapilap utcai hirdetése

Pert nyert a Bors ellen a Jobbik

Egy jogerős bírósági ítélet értelmében valótlanságot írt a KESMA bulvárnapilapja a Jobbik májusi tisztújításáról.

közmédia, mtva, székház. fotó: Ladányi András, Media1

KGB-t emlegető lejárató anyaggal ünnepli a Közmédia, hogy dupla győzelmet ért el a bíróságon és folytathatja a cenzúrákat

Jogerősen pert nyert a Kúrián a DK-val szemben a Duna Médiaszolgáltató (Közmédia), és eközben jogerőre emelkedett az a bírósági ítélet is, amelyet a Hatvani Járásbíróság hozott egy, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által, ugyancsak a Közmédia ellen indított perben. A legnagyobb ellenzéki párt és a legnagyobb hazai újságírószervezet is azt kifogásolta, hogy az MTI Országos Sajtószolgálat (OS) nem engedett ki egy-egy közleményt a benne foglalt bírálat miatt, vagyis cenzúra történt. Miután mindkét esetben az állami médiaszolgáltatónak adott igazat a bíróság, az állami médiaszolgáltató most a MÚOSZ-ról közölt lejárató anyaggal reagált a fejleményre.

Az Origo közterületi plakátja Budapesten

Pert bukott az Origo a Datadat ellen elsőfokon

Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint a kormánypárti lap kiadójának milliós sérelemdíjat kell fizetnie, amiért több valótlan állítást is megfogalmazott a Bajnai Gordonhoz köthető cégről. A Datadat szerint ez még csak a kezdet.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások