
Lakmusz néven új tényellenőrző oldal indult, a Magyar Jeti áll mögötte
A kedden elindított portál főszerkesztői feladatait Zöldi Blanka látja el.

A kedden elindított portál főszerkesztői feladatait Zöldi Blanka látja el.

Bejelentette az RTL Magyarország, milyen programokkal készül az idei szilveszterre. Az RTL Híradó különkiadása mellett az idei évben egy kórházi kórus adja elő az éjféli Himnuszt, valamint rendhagyó lesz az újévi köszöntő is.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása szerint kevesen járnak utána az információk hitelességének.

Az Európai Bizottság támogatásával.

Azt is állítja, hogy a gyerekek médiahasználatával is kiemelten foglalkoznak.

Gwendoline Delbos-Corfield, a nemrég Magyarországon járt uniós delegációvezető elmondása szerint már a magyarországi útjukkal kapcsolatban is rengeteg álhír jelent meg a magyar kormánypárti sajtóban.

Több száz profilt tiltottak le, melyek a Pfizer és az AstraZeneca vakcináinak hatásosságát igyekeztek gyengíteni.

Az eredetileg influenszereket célzó, a Pfizer-oltásokkal kapcsolatos álhírkampány állításai az angol nyelvű orosz sajtó mellett a magyar Ripost nevű kormányközeli bulvárlapban és az Alternatív Hírek nevű oldalon is megjelentek.

Elkészült a Digital News Report, melyből kiderül, mely médiumokat tartják a leghitelesebbnek a magyarok. A kutatás szerint a járvány miatt megnőtt az igény a megbízható hírekre, és nőtt az online médiatermékek olvasottsága, de a bevételeken ez nemigen látszott. A Telex rögtön előkelő helyen indított, miközben az Index megítélése jelentősen csökkent a tulajdonos- és szerkesztőségváltás után.

A közösségi oldal új szabálya szerint, ha valaki rendszeresen oszt meg a tényellenőrzők által hamisnak ítélt információt, a cég algoritmusa eltünteti a hírfolyamból.