
Pert vesztett a 444 az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesülettel szemben
Egy 2020 elején megjelent interjúban szereplő kijelentés kapcsán nyert pert az egyesület a lap kiadójával szemben.

Egy 2020 elején megjelent interjúban szereplő kijelentés kapcsán nyert pert az egyesület a lap kiadójával szemben.

Három ismert médiással bővült a Telex.

Németh a NER-elit luxusutazásai után nyomozott korábban.

Más európai médiumok is hasonló segítségnyújtó akciókat szerveztek.

A héten már a sokadik hasonló támadást hajtják végre magyar portálok ellen.

A mai, csütörtöki díjátadón a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) átadta a Magyar Sajtódíjat, az Aranytoll Életműdíjat, a Vastoll-díjat, a Földes Anna Interjúdíjat, az Év Gazdasági Újságírója elismerést, a Soó Rezső-díjat és a Virág F. Éva-díjat is.

Részletes cikkben mesélte el a lap munkatársa, milyen sok falba ütközött azóta, hogy interjút kért az igazságügyi minisztertől és az hogyan próbálja elkerülni, hogy bármire is válaszolnia kelljen a minisztériumához kapcsolódó botránysorozat kapcsán.

Kisebb változás történt a Fővárosi Törvényszék adatai alapján abban, melyik lap hány sajtópert veszít. Az adatokból az is kiderül, hogy továbbra is a kormánypárti lapok közlik a legtöbb valótlanságot, és jóval kevesebb helyreigazításra szorulnak a nem kormánykötődésű médiumok.

A legnagyobb elismerést ezúttal a 444 kapta, de a zsűri másokat is kiemelt.

Tegnap még nem a szokásos helyhiányra hivatkoztak, amikor nem adtak belépési lehetőséget a 444-nek, mára viszont a Józsefvárosi Fidesz már ezzel (is) magyarázta, hogy miért nem lehet ott a média.