A sajtóban megjelent információk szerint Csudai Sándort szombat hajnalban találták holtan a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél; a fotóriporter az épület tetejéről eshetett le. Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a helyszínen egy férfi halálának tényét állapították meg.
Csudai Sándor 1987-ben született Budapesten, fényképészetet a Práter utcai Szakképző Iskolában tanult. Pályafutása során a Mediaworks munkatársa volt, emellett fotóstúdióknak, fesztiváloknak, magazinoknak és online lapoknak is dolgozott.
Munkásságát több rangos szakmai elismeréssel jutalmazták: 2015-ben Junior Prima díjat, 2019-ben pedig a legtehetségesebb 35 év alatti fotósoknak odaítélt Hemző Károly-díjat kapta, emellett Sajtófotó díjjal is kitüntették és az elmúlt években pedig több alkalommal a Magyarország 365 fotópályázaton is díjazták.
Halálhíre után számos kollégája személyes hangvételű megemlékezésben búcsúzott tőle. Lantos Gábor, a Magyar Nemzet munkatársa közösségi oldalán arról írt, nehéz szavakat találni a történtekre, és hangsúlyozta: Csudai Sándor emléke és munkái megmaradnak mindazokban, akik ismerték.
Zsiborás Gergő, a Forbes főszerkesztője felidézte, hogy Csudai Sándor 2014-ben készült kijevi fotósorozatával nyerte el a Junior Prima díjat, és kiváló, karakteres fotográfusként jellemezte.
M. Dobos Marianne, a HírTV szerkesztő-műsorvezetője azt írta, egy mindig mosolygós, igazán jó ember, kolléga halt meg.
A fiatalon elhunyt fotóriporter fotóiból nagyon sok megtalálható a https://csudaisandor.com/ internetes oldalon.
*****
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.