A TV2 közleményében azt írja, hogy a Honvédelmi Minisztériummal közös saját fejlesztésű formátumában, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai jellegű megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért.
A Kiképzés című spotreality-ben az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos (férfiak-nők), négy csapatot alkotva katonai kiképzéseken alapuló csapatversenyen mérkőznek meg egymással saját fizikai és mentális határaikat feszegetve.
A műsor lényege, hogy a szereplők a négy Kiképző vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei, képességei és ezek helyszíne: egy-egy laktanya.
Ahelyett, hogy ki a legerősebb vagy leggyorsabb, sokkal lényegesebb lesz, hogy a játékosok közössége valódi egységgé kovácsolódva oldjon meg különféle összetett katonai feladatokat a legkeményebb kihívások közben.
A komoly erőpróbákat követően a győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.
Az új műsorról mesélt Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport Zrt. vezérigazgatója és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Mokkában. A miniszter elmondta, miért kell egy reality-vel népszerűsíteni a hadsereget. A TV2 Csoport vezetője pedig itt jelentette be ma reggel, hogy Stohl András lesz a reality műsorvezetője.
Indul a Mesél a Pálya – Scherer Péter NBA-sztárokról mesél a Sport TV új sorozatában
Reality-t indít a Honvédelmi Minisztérium a TV2-n – jön A Kiképzés
Nem találta gyűlöletkelőnek a HírTV-s Sajtóklubot, a Demokratát és a Metropolt a Médiatanács
Megújulva és két új séffel tér vissza az RTL-re A Konyhafőnök
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Rogán kabinetfőnöke e-mailben instruálta az RTL vezetését (RTL Leaks, 4. rész)