A Kecskeméti Lapok új számát úgy dobták be a helyi postaládákba, hogy oldalai közé fűzve egy melléklet is érkezett vele, melynek címe azonos a Fidesz önkormányzati- és polgármesterjelöltjének kampányszlogenjével – számolt be róla a kecsup.hu nevű helyi portál.
A választási kiadvány címe: „Szívvel-lélekkel Kecskemétért”. Vagyis a közpénzből működtetett helyi sajtó nyíltan a Fidesz pártkampányát erősíti.

A mellékletet különállóan is terjesztik, ám az impresszuma így is elárulja a feladót:
Felelős Kiadó a Kecskeméti Lapok Kft.
E cég 50%-ot meghaladó tulajdonosa a KIK-FOR Kft., amelynek 100%-os tulajdonosa Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata. (A Kecskeméti Lapokat ugyan formálisan a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. adja ki, de annak szintén Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a 100%-os tulajdonosa.)
Többen jogi lépésen gondolkodnak
A kecsup.hu megkérdezte a Kecskeméten polgármesterjelöltet állító többi szervezetet, hogy
- őket is megkereste-e a Kecskeméti Lapok Kft. egy hasonló kampánykiadvány kiadásának lehetőségével,
- mi a véleményük a kiadványról,
- illetve terveznek-e tenni bármit.
A válaszolók egybehangzóan azt mondták, őket nem kereste meg senki, és jelenleg jogászokkal vizsgálják az ügyet.
A Fidesz imád közpénzből kampányolni
Csak az elmúlt hetekben a Media1 is több esetet bemutatott, amikor a nagyobbik kormánypárt a választási szabályokat kijátszva, adófizetői pénzből folytatott direkt pártkampányt.
A legemlékezetesebb talán az, amikor portálunk cikke alapján marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság az MTVA-t, amiért az riportnak álcázva sugárzott fideszes kampányfilmeket. Az ügy már a Kúriát és az Alkotmánybíróságot is megjárta, és fogalmazzunk úgy: a Media1 helyzetértékelése látszik győzedelmeskedni. (Az M1 tévécsatorna azóta is folytatja a törvények kijátszását.)
Nemrégiben számoltunk be arról is, hogy a Fővárosi Választási Bizottság egyhangú határozata szerint a Csepeli Hírmondó című önkormányzati lap sem tájékoztat, hanem fideszes propagandát folytat.
Orbán Viktor kampányfilmjét is saját riportként tálalva adta le az M1 Híradó
Fővárosi Választási Bizottság: Törvényt sértett a Csepeli Hírmondó
A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 által bemutatott visszaélés után elmarasztalta az M1 Híradót
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Az M1 Híradó az elmarasztalása után is folytatja a választások jogellenes befolyásolását