Azt hihetnénk, hogy megmossuk a fogunkat és minden rendben van, nem egy atomfizika, szóval ezt mindenki meg tudja csinálni. Egy kis sika-sika, és letudtuk ezt műveletet. Aztán nagy meglepetésünkre elromlik a fogunk, és mehetünk fogorvoshoz. Ezért most megnézzük a helyes fogmosás menetét!
A nem kellően alapos fogmosás ugyanis hosszú távon akár a fogak elvesztéséhez is vezethet, ebben az esetben pedig már csak az olyan megoldások segíthetnek, mint a Potidentalnál is igénybe vehető implantátumok beültetése.
A helyes fogmosás menete
Lássuk a helyes sorrendet!
- Az alsó fogak külső, majd a belső felszíne
- Az alsó fogsor rágófelszínének és a legutolsó fogak hátsó felszíne
- A felső fogak külső és belső felszíne
- Végül a felső fogsor rágófelszínének és a legutolsó fogak hátsó felszínének tisztítása
A külső, belső és rágófelszíneken körkörös mozgást, a metsző és szemfogainkon belül pedig függőleges mozgást végezzünk.
Minimum 3 percig mossuk a fogainkat, ezt mindenképpen tartsuk be! Az ínyünket se hagyjuk ki (finoman masszírozzuk át mindenhol), és a nyelvünket is tisztítsuk meg, főleg, ha kellemetlen a leheletünk.
Ne mossuk erősen a fogakat, mert azzal csak kárt okozunk, és nem lesz tőle sem tisztább, sem fehérebb, inkább csak masszírozzuk a fogfelszínt.
Az ideális fogkefe
Lényeges, hogy a fogkefe milyen. Íme, néhány jó tanács ezzel kapcsolatban:
- Lágy fogkefét válasszunk. (A félkemény és kemény fogkefékkel könnyebben okozunk kárt és nem ettől lesz fehérebb a fogunk.)
- A sűrű, tömött kefe a jó.
- A sörték egyenesre vágottak legyenek.
Az mindegy, hogy elektromos vagy manuális-e a fogkefe. Az elektromossal valamivel könnyebb a művelet.
Hányszor és mikor mossunk fogat egy nap?
Az ideális naponta legalább kétszer: reggeli után és este lefekvés előtt. De napközben az ebédet követően, vagy megbeszélések előtt is nyugodtan moshatunk fogat. A lényeg, hogy lehetőleg egy nap se maradjon ki. A friss lehelet is fontos, de a fogaink egészsége még inkább.
A szájápolás további eszközei
- Fogköztisztító kefe: a fogközök megtisztítására szolgáló eszköz. Csúsztassuk be a fogak közé és mozgassuk ki-be.
- Fogselyem: szintén a fogközök megtisztítására szolgál. Használata nem túl bonyolult. A középső ujjunkra tekerjük a fogselymet, majd a mutató- és hüvelykujjunkkal fogjunk össze egy kis darabot. Vezessük be ezt a kis darabot a fogközbe, és feszítsük rá az egyik fog oldalára, majd a mellette lévő másik fog oldalára. Csúsztassuk be a fogselymet az íny alá is, a fog ívét követve, majd reszelő mozgással húzzuk lefelé a selymet a fog oldalához szorítva.
Évenként járjunk ellenőrzésre
Az évenkénti fogászati szűrésről és az évente javasolt fogkő-eltávolításról sem szabad megfeledkezni! Ezzel a fogak élettartamát, sok-sok évvel meg lehet hosszabbítani.
Ezeknek a fogmosási tanácsoknak a betartásával elérhetjük, hogy a fogorvosunknak kevesebbszer kelljen látnia minket. Ezzel megkíméljük magunkat sok kellemetlenségtől és sok pénz marad a zsebünkben. Ráadásul vidáman mosolyoghatunk a világra, a saját fogainkkal!
(x) hirdetői tartalom