Az Index pénteken a címlapján ismerte el, hogy jogellenesen használta fel Ághassi Attila sportújságíró nevét egy tavaly megjelent könyv impresszumában. Ághassi Attila egyike volt azoknak az újságíróknak, akik 2020-ban a régi Index szétverése után a Telexhez távoztak.
Az indexes felmondása után a sportújságíró szerette volna megvásárolni a régi munkahelyétől egy korábbi cikksorozatának felhasználási jogát, mert eleve azt tervezte, hogy a magyar olimpiai sikerekről szóló írásait majd könyvként is megjelenteti. Ehhez az akkor már kormányközeli Index nem járult hozzá, viszont megjelentették a könyvet a saját kiadásukban.
Ághassi Attila hiába jelezte 2021 végén, hogy az indexes könyvhöz nem kívánja adni a nevét, és a kiadó semmiképp ne tüntesse fel őt szerzőként, a 2022-ben megjelent kötet impresszumában mégiscsak az ő neve szerepelt. Ráadásul több könyvterjesztő online áruházának kínálatában is őt tüntették fel és tüntetik fel ma is a könyv szerzőjeként.
Az ügyben Ághassi Attila pert indított, ami után bírósági egyezség született és az Index most kénytelen volt ezt a közleményt kiadni:
„Az Index.hu Zrt., mint a 184 magyar olimpiai arany története című kiadvány kiadója, a kiadvány impresszumában Ághassi Attila nevét jogosulatlanul és Ághassi Attila kifejezett kérése ellenére tüntette fel. A kiadvány impresszumában az Index.hu Zrt. jogellenesen keltette annak látszatát, hogy Ághassi Attila a kiadványnak szerzője lenne. A jogsértésre tekintettel az Index.hu Zrt. Ághassi Attila elnézését kéri, a jövőben az Index.hu Zrt. tartózkodik a kiadvánnyal összefüggésben Ághassi Attila nevének használatától.”
A történtekről szóló írásában a Telex kiadójának igazgatósági tagja, a lap volt főszerkesztője, Dull Szabolcs emlékeztet rá, hogy az elbocsátása után az Indextől távozó kollégái 2020-ban egyértelművé tették, nem kívánnak a lap további irányával, terveivel bármilyen közösséget vállalni. Éppen ezért mindannyiuknak ma is egyszerre szakmai és érzelmi kérdés, hogy a korábban az Indexen publikált anyagaikat az egykori lapjuk mostani irányítói hogyan használják fel – fogalmazott pénteki szolgálati közleményében Dull Szabolcs.
Frissítés
Az Index.hu vezérigazgatója szerint a Telex megsértette a volt indexes munkatárssal kötött titoktartási egyezséget
Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója jelezte részünkre, hogy nem pert vesztettek Ághassi Attilával szemben, hanem a bíróságon egyezséget kötöttek vele arról, hogy közleményt adnak ki a jogsértés ügyében. Hírünk címét ennek megfelelően frissítettük.
Starcz a következőket tette hozzá:
„A bíróságon mindkét fél kötelezettséget vállalt arra, hogy nem teszi közzé az egyezség részleteit. A Telex – amelynek Ághassi Attila jelenleg a munkatársa – olyan írást publikált az esetről, amely azon túl, hogy több pontban félrevezető információt tartalmaz, arra enged következtetni, hogy az egyezségben vállalt titoktartási kötelezettséget megsértették. Ezzel szemben az Index az egyezségben tett titoktartási kötelezettségvállaláshoz továbbra is tartja magát.”
Starcz elmondta még:
„Dull Szabolcs mai írásával kapcsolatban szeretném annyival árnyalni a képet, hogy a szerkesztőség nagy port kavart távozása után Ágasshi Attila kereste meg az Indexet és az ő ötlete alapján és többszöri kezdeményezésére indult a közös projekt. Ághassi a szerződés aláírásától teljesen váratlanul – vélhetően a korábbi szerkesztőség felől rá nehezedő nyomás miatt – egy olyan késői pillanatban lépett vissza, amikor már nem volt üzletileg racionális a könyvkiadás leállítása. Kérése alapján a könyv borítójáról eltávolítottuk a nevét, de a könyvpiaci gyakorlat szerint az impresszumban mint az eredeti cikkek szerzője Attila feltüntetésre került. A jogi eljárásban ezt a tényt nehezményezte, amit a mostani egyezséggel lezártnak tekintünk.”
Pert nyert az Index ellen Bajnai Gordon, Szigetvári Viktor és a Datadat elsőfokon
Újabb nagy távozás az Indexnél: fideszes laptól érkeztek új munkatársak
Az Index társtulajdonosa Orbán évértékelőjén: butaság, hogy Mészáros Lőrinc finanszírozza az Indexet
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.