A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményben tudatta szombaton, hogy vizsgálata szerint a Schobert Norbert médiaszemélyiség nevével összekapcsolódott Norbi Update életmódrendszert, illetve az Update termékek népszerűsítését célzó, a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben.
A GVH szakemberei bő egy éves időtartamot vizsgálva összesen 280 videóbejegyzést néztek át. Arra jutottak, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat
- a termékek összetételéről,
- hatásairól,
- a cég piaci pozíciójáról,
- illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságáról.
Az eljárás feltárta, hogy a videók megalapozatlanul hirdették az Update termékeket egészségre ható tulajdonságra, valamint betegségek megelőzésére, kezelésére utaló állításokkal (például „elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás”).
A megtévesztő, egészséggel kapcsolatos állítások egyúttal megsértették az élelmiszerek reklámozására vonatkozó uniós szabályozást is. A posztok emellett megtévesztő állításokat tettek az Update termékek összetételével kapcsolatban (például „cukormentes, csökkentett a szénhidráttartalma”), valamint megalapozatlanul állították a cég piacelsőségét.
A videóbejegyzések szintén jogsértően keltették azt a benyomást, hogy az Update márkához köthető táplálkozás mindenki számára alkalmas az egészségi állapot megőrzésére, javítására, a betegségek megelőzésére, kockázatuk csökkentésére – elhallgatva, hogy az egyéni egészségügyi körülmények erősen befolyásolhatják a szóban forgó diéták alkalmazhatóságát.
Egy termék (mézhelyettesítő szirup) tekintetében pedig a vállalkozós hamisan keltette azt a benyomást, hogy az jogszerűen árusítható – ugyanis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal állásfoglalása szerint eleve jogsértően hozták forgalomba, majd a szakhatóság ki is vonta a piacról, elrendelve a termékek visszahívását a fogyasztóktól.
Sérülékeny fogyasztói kör
A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a megtévesztő videókkal célzott fogyasztói kör részben sérülékeny, mivel állítások betegeket és túlsúllyal küzdőket is céloznak. A hatóság tekintettel volt ugyanakkor a cég együttműködésére is: a vállalkozás ugyanis
- beismerte a jogsértést,
- visszamenőleg törölte a kifogásolt videókat
- és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről.
A cég emellett a jövőbeli, hasonló jogsértések kiküszöbölésére szolgáló, célzott belső, úgynevezett megfelelési program bevezetését vállalta a hatóság felé.
Olcsón megúszták
A versenyhatóság mindezek figyelembevételével 40 millió forintra bírságolta meg a videókért felelős Norbi Update Lowcarb Zrt.-t, mely az utolsó elérhető, 2021-es beszámolója szerint 2,3 milliárd forintos árbevétellel büszkélkedhet.
Ez az a vállalkozás, amelynek igazgatótanácsi tagja volt idén januárig Ómolnár Miklós, a fideszes médiagólem, a Schobertékről rendszeresen cikkező Mediaworks bulvárdivíziójának vezetője, valamint Orbán Viktor miniszterelnök testvére, Orbán Áron.
Egymilliárd forintos bírságot kapott a Vodafone Magyarország
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.