Minden jel szerint megtalálta a Magyar Hang Kötöttfogás című műsora az ATV ÖT című műsorának műsorvezetését Lampé Ágnestől átvevő Dévényi István utódját: a Media1 információi szerint és egy frissen feltöltött kép alapján Csintalan Sándor, Konok Péter és Reichert János mellett Balogh Gábor veszi át Dévényi megüresedő helyét. A legutóbbi adásban, amelyben még Dévényi is részt vett, egymás mellett helyezkedtek el, azonban mint azt megírtuk, Dévényi távozik a Magyar Hang podcastos sorozatából az ATV-től kapott felkérése miatt.
Balogh Gábor (borítóképünkön jobbról a második) legutóbb a tavaly bezárt, most pedig épp helyreállítás alatt álló (részlegesen már újra működő) Azonnalinál dolgozott az országos sajtóban, előtte a Jobbikból kilépett Bencsik János sajtósaként is feltűnt, de dolgozott az újpesti kerületi újságnál, illetve a IV. kerületben 2019-ben felkerült az ellenzéki összefogás kompenzációs listájára is az önkormányzati választáson.
Mindezek előtt Balogh a szélsőjobboldalról közben lassan középre tolódott Jobbikhoz köthető Alfahírnél is dolgozott, amivel egy időben kiérdemelte a kormányközeli médiától a „zsidózó publicista” jelzőt is.
A távozó Dévényi, aki korábban a HírTV (akkor a kormánytól függetlenedő korszakában) dolgozott a hírtelevízió Szabadfogás című műsoránál műsorvezetőként, most a Magyar Hangtól érkezik az ATV-hez, ahol az elmúlt hetekben egyre többször szerepelt már mint vendég is.
A Media1 úgy tudja, hogy Dévényi a Magyar Hanggal sem szakítja meg teljesen a kapcsolatot: a Kötöttfogás című műsorban ugyan szereplőként sem marad ezután, kivéve az élő közönség előtti Kötöttfogás extrákat, és a Flaszter című műsorban ezután is láthatják majd őt a nézők.
Megerősítették: Dévényi István veszi át Lampé Ágnes helyét az ATV ÖT című műsorában
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.