A 4. évadával várhatóan befejeződő Keresztanyu című sorozatot jövőre a Drága örökösök váltja az RTL Klub műsorán – írja a SorozatWiki.
A honlap szerint az RTL Klub várhatóan 2023 elején hozza vissza folytatásként a Drága örökösöket, és már annak is híre ment, hogy várhatóan a showrunnere ugyanaz a Hámori Barbara lesz majd, mint a korábbi évadnak. (Hámori Barbara tavaly novemberben a Media1 vendége volt, a vele készült beszélgetés itt érhető el.)

Az oldal azt is tudni véli, hogy a Drága örökösök új részeinek forgatásai néhány hónap múlva kezdődnek.
A Drága örökösök 2019-2020 között volt látható az RTL Klubon. A falusi sorozatból négy évad, összesen 289 epizód volt látható, és olyan nagy sikerrel futott, hogy 5-6 éven át nem volt nála népszerűbb napi sorozat. A sorozat történetét a 4. szezon végén teljesen lezárták, így kérdés, hogy milyen felütéssel hozzák majd vissza a szériát, ha helytálló a SorozatWiki információja, ugyanis a széria folytatásával kapcsolatos információt egyelőre nem erősítette meg az RTL Magyarország. Igaz, nem is cáfolta.
További médiával kapcsolatos hírek érhetők el a Media1-en, ahol épp most írtuk meg például, hogy megszűnik az Érd TV lineáris adása, a csatorna ugyanis a YouTube-ra költözik.
Borító: Drága örökösök, RTL Klub / Media1-archívum