Pioneer

A magyar független sajtó kapta a 2025-ös nemzetközi sajtószabadság-díjat – történelmi elismerés Bécsből!

A magyar független médiumok kapták a 2025-ös IPI–IMS Free Media Pioneer Award nemzetközi sajtószabadság-díjat. Az elismerést a Nemzetközi Sajtóintézet és az International Media Support ítélte oda a magyar újságírói közösségnek a kormányzati nyomás közepette tanúsított kitartásukért, újító megoldásaikért és bátorságukért.

A szervezetek a Media1.hu-nak is megküldött közleménye szerint a díj szimbolikus időpontban, az 1956-os forradalom évfordulója előtt egy nappal került bejelentésre. Emlékeztettek: a forradalom egyik központi követelése a sajtószabadság volt, és a mai független újságírók „ezt a hagyományt viszik tovább”.

„A magyar független média inspiráló példája az innovációnak és az elszántságnak” – fogalmazott Scott Griffen, az IPI ügyvezető igazgatója. „Ez a díj az egész magyar független újságírói közösség kitartását ünnepli, amely az egyik legnehezebb európai médiakörnyezetben is életben tartja a független tájékoztatást” – tette hozzá.

Az IPI és az IMS szerint az elmúlt 15 évben Orbán Viktor kormányzása alatt Magyarországon „kifinomult rendszer épült ki a média befolyásolására és központosítására”. Ennek ellenére független újságírók és szerkesztőségek új médiumokat indítottak, digitális innovációkat alkalmaznak, és közösségi, olvasói finanszírozással tartják fenn működésüket.

„A magyar újságírók bátorsága és kreativitása nemcsak a sajtószabadságot, hanem a demokráciát is életben tartja” – mondta Jesper Højberg, az IMS ügyvezetője.

A 2025-ös IPI–IMS Free Media Pioneer Award átadására Bécsben, október 23–25. között, az IPI 75. évfordulóját ünneplő World Congress and Media Innovation Festival rendezvényen kerül sor.

A díjat 1996-ban alapították, és azóta olyan újságírókat, szervezeteket és közösségeket tüntetnek ki vele, akik kiemelkedő kreativitással és elszántsággal járulnak hozzá a független sajtó megerősítéséhez világszerte.

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) több mint 120 ország szerkesztőit és újságíróit tömöríti a sajtószabadság védelmében. Az International Media Support (IMS) pedig konfliktusokkal, autoriter rendszerekkel vagy átmeneti időszakokkal küzdő országokban segíti a független média működését.

In English:

Hungary’s independent media honoured with 2025 IPI-IMS Free Media Pioneer Award

Vienna, October 22, 2025 – The International Press Institute (IPI) and International Media Support (IMS) today announce that Hungary’s independent media have been named the recipient of the 2025 IPI-IMS Free Media Pioneer Award, in recognition of their innovation, adaptation, and endurance under sustained political and economic pressure.

On October 23, 1956, Hungarian students in Budapest marched to the headquarters of Magyar Rádió to broadcast 16 demands for reform — among them, freedom of the press – marking the start of the Hungarian Revolution against Soviet rule.

Throughout Hungary’s history — from the 1848 revolution to the 1989 democratic transition — the struggle for press freedom has stood at the very heart of the nation’s broader fight for liberty and sovereignty.

Today’s independent media in Hungary continue this legacy. Through resilience, innovation, collaboration, and courage, they embody the enduring tradition of Hungarian journalists and writers who have sought ways to share independent news and ideas, despite censorship and state control.

Over the past 15 years as Prime Minister Viktor Orbán has refined a sophisticated system of state capture of the media, Hungary’s independent journalists have responded with remarkable ingenuity and resolve — launching new outlets, reinventing existing ones, and developing new ways to reach and build audiences.

This award honours Hungary’s independent media for their pioneering innovations – including the use of digital platforms and technologies,  cross-newsroom collaborations and partnerships, and creative community-based and crowdsourcing funding models – in the face of an increasingly hostile environment.

“Hungary’s independent media are an inspiring model of innovation and determination under immense pressure,” Scott Griffen, IPI Executive Director, said. “This award celebrates the broader spirit of resilience embodied by Hungary’s independent media community as a whole – and honours their effort to sustain independent journalism in one of the most captured media environments in Europe and beyond.”

IPI and IMS jointly present the Free Media Pioneer Award to recognize organizations or media communities that meet the challenges of today’s media environment with innovation, creativity, and determination.

“In recognizing the pioneering spirit and innovation of Hungary’s independent media, we also celebrate the continuing resilience and determination of journalists everywhere who persist in holding power to account even where these rights are under threat,” Jesper Højberg, IMS Executive Director, said. “Their remarkable courage and creativity are what keeps independent journalism — and democracy — alive.”

The 2025 IPI-IMS Free Media Pioneer Award will be presented at the IPI World Congress and Media Innovation Festival, taking place in Vienna, Austria, from October 23–25, 2025, as part of IPI’s 75th-anniversary celebrations.

About the IPI-IMS Free Media Pioneer Award

Launched by IPI in 1996 and presented in partnership with IMS since 2013, the Free Media Pioneer Award honours journalists, organizations, or media communities that demonstrate innovation, resilience, and impact in advancing independent journalism and press freedom.

The International Press Institute (IPI) is a global network of editors, media executives, and leading journalists committed to the defense of press freedom and the independent flow of news wherever they are threatened.

International Media Support (IMS) is a non-profit organization that works to strengthen journalism and media in countries affected by conflict, authoritarianism, and political transition.

 

***

 

Litresits András: „Kettős mérce Orbán Viktor pereiben – elvisszük Strasbourgba az ügyeket!”

Tarthatatlan a magyar médiahelyzet – Interjú M. Lengyel Lászlóval, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnökével

Nem jött be a cenzúrakísérlet, pert vesztett az RTL a Media1 ellen

Mong Attila: „Ez lenne az első orosz típusú idegen ügynök törvény az EU-ban, végezne a független magyar médiával”

Megpróbálja bebörtönöztetni az Úgytudjuk két újságíróját a volt fideszes megyei közgyűlési elnök

Az RTL és az ATV piackiszorító lépései miatt az Európai Bizottsághoz fordul a Media1

Elrejtett közadatok – tovább titkolózik a HM EI

„Kontraszelekció zajlik” – Politikai elfogultságra utal az Index egyik távozó publicistája

Háromból egy már megvan: kihallgatták a Media1 egyik fenyegetőjét

A MOL perelt, de vesztett: a bíróság szerint jogszerű volt a Szabad Európa korrupciógyanúról szóló cikke

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások