A Szegeder megbízhatónak nevezett forrásra hivatkozva azt írja, távozik Majzik Attila és Jeszenszky Zoltán szerkesztő, Suki Zoltán újságíró, Tábori Szilvia hódmezővásárhelyi tudósító, valamint Mádi József, aki már 27 éve volt a Délmagyarország sportújságírója. Jeszenszky és Tábori jelenleg már a felmondási idejüket töltik.
Suki a Mediaworksön belül maradt, Budapesten folytatja a munkáját, Jeszenszky „talán marad a szakmában”, a többiek pedig „egyelőre kivárnak, de valószínűleg más lehetőséget keresnek”, mondta a Szegeder a megyei lap működésére rálátó forrása. Az informátor véleménye szerint a felmondásokhoz mindenképp lehet köze a főszerkesztőváltásnak, mert ekkora lelépési hullám legutóbb a tulajdonosváltáskor volt. Persze időközben is jöttek-mentek emberek, tette hozzá, de arra, hogy önként és szinte egyszerre ennyien felmondjanak, 2017 óta nem volt példa.
Tavaly szeptemberben a Media1 is beszámolt róla, hogy a lapot irányító Gidró Kriszta lemondott főszerkesztői posztjáról, és a helyét Király Ernő vette át. Az új főszerkesztő korábban a kecskeméti Petőfi Népe újságírója volt, de 2006-tól dolgozott Szolnokon is.
A Szegeder megkereste a Délmagyarország szerkesztőségét valamint a Mediaworksöt is, hogy megkérdezzék, mi a konkrét oka a távozásnak, a távozók hol folytatják a munkájukat, illetve hogyan tervezik pótolni a távozókat. A szegedi portál nem kapott választ a cikkének megjelenéséig, ugyanakkor a portálon korábban megjelent egy hír, miszerint digitális tartalomkészítő és újságíró pozíciókra hirdetnek állást. Azt írják, olyan komplex gondolkodású embereket keresnek, akiknek „a billentyűzet a legjobb fegyvere és barátja”, akik jártasak az online térben, és kreatív energiáikat szívesen kamatoztatnák a Csongrád-Csanád vármegyei portál tartalomgyártásában.

Szegeden más távozások is történtek az elmúlt időszakban. Nemrég arról írt a Szegeder, hogy az önkormányzati média több tapasztalt munkatársa is elhagyja a szerkesztőséget, ennek kapcsán forrásaink kirúgásokról és leépítésről beszéltek, míg az egyik távozó közös megegyezésre hivatkozott. A vezetőség tagadta, hogy leépítés történt volna.
Nemcsak a szegedi szerkesztőségekben történtek mostanában átrendeződések. Veszprémben is nagy a fluktuáció, két hónapja rúgták ki a Mediaworkshöz tartozó vármegyei lap, a Veol főszerkesztőjét, helyére egy korábban a hamisított Orbán-interjúja miatt távozni kényszerülő újságíró, Németh F. Bernadett került. A Bács-Kiskun vármegyei laptól, a Baontól ketten távoznak.
Pécs sem maradt ki a sorból, ott is volt mostanában távozás, de vélhetően nincs köze a szegedi eseményekhez. A Vas vármegyei Körmenden is történt változás, ott 22 év után már nem a Mediaworkshöz tartozó Szuperinfó Kft. az önkormányzati média kiadója, a Körmendi Híradót már egy helyi vállalkozás adja ki, de a lap maradt a város tulajdonában.
Arról pedig a Media1 írt néhány napja, hogy a Heves vármegyei Heol főszerkesztőjét leváltják.
Kiderült, mennyiért lett az államé a Nemzeti Sport – Az Átlátszó perrel szerezte meg az adatokat
Egy közadatigénylésből derült ki: a Mediaworks gyártotta a nemzeti konzultációs íveket
Távozott a Metropol főszerkesztője – az Origótól érkezett az utód
Bekeményít a HírTV? A becsületsértésért elítélt Szikszai Péter lesz az új főszerkesztő
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Eltűnt Gábor László főszerkesztő az Origo impresszumából, Leitner Attila váltotta