Szeged

A Szeged365 nyitóoldala

Elindult a Szeged365, a Fidesz-támogatta szegedi polgármesterjelölt új hírportálja

A Szeged365 leírásában lokálpatriótának, új generációsnak és függetlennek jellemzi magát, holott az impresszumból kiderül, hogy mögötte az a Nemesi Pál áll, aki a kormánypárt támogatásával próbált polgármesteri pozícióhoz jutni Szegeden tavaly. Az oldal készítői egyébként azt ígérik, hogy egyetlen párt szócsöve sem lesznek.

A Rádió 88 stúdiója Szegeden

Rádió 88 megszorongatása: itt a Médiatanács magyarázata a történtekre

Egy héten át gondolkodott a Media1 kérdésén az NMHH, miért hagyta figyelmen kívül azt a jogszabályi előírást, mely szerint június végig határoznia kellett volna a Rádió 88 lejáró médiaszolgáltatási jogosultsága ügyében, majd alig pár nappal a hónapokig rettegésben és kiszolgáltatott helyzetben tartott rádió épp hogy be nem következő lekapcsolása előtt, miért érezte úgy a Médiatanács, hogy mégiscsak hosszabbítást lehetővé tevő döntést hoz, amikor erre törvényes lehetősége már nem volt.

Az NMHH egyik irodájának bejárata. Fotó: Ladányi András / Media1

Tovább szólhat a Trió Rádió is

A Rádió 88 ügye mellett a Trió Rádióról is döntött a Médiatanács a rendkívüli ülésén. Továbbra sem született viszont döntés az ATV közelébe került rádió, a Spirit FM névhasználata ügyében, pedig jövő héten hétfőn kerül sor a névváltásra.

A Rádió 88 stúdiója Szegeden

RENDKÍVÜLI ülésen mentette meg a Rádió 88-at a Médiatanács a Médiatanácstól (frissített)

A kedd délelőttre összehívott rendkívüli médiatanács ülés legfőbb témája a Fidesz-közelből megvásárolni kívánt Rádió 88 szombaton lejáró médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítása volt. A médiatörvény szerinti június végi határidő után közel két hónap késéssel, a rádió szombat éjszakai elnémítása előtti utolsó pillanatban kapott végül 5 évre újabb lehetőséget a rádió folytatásra.