Magyar Márton a Volánbusz Zrt. fizetési listán volt, miközben testvére, Magyar Péter, az állami közlekedési vállalat igazgatósági tagja volt. Magyar Márton 2023 februárja és decembere között állt jogviszonyban a céggel, míg Magyar Pétert márciusban nevezték ki, és november végén hívták vissza igazgatósági pozíciójából – írja a Propeller.hu alapján az atv.hu.
Nem ez az első olyan ügy, amikor kiderül, hogy a napokban Kontroll Média Szolgáltató Kft. néven médiavállalatot alapító Magyar Márton és Magyar Péter gyakorlatilag egyszerre tűnt fel állami vállalatok környékén.
Épp lapunk, a Media1 tárta fel, hogy az állami Diákhitel Zrt.-t 2019-től vezérigazgatóként irányító Magyar Péter annak a PlanB Magyarország Kft.-nek adott megbízást, ahol 2019 júniusától Magyar Márton szintén fizetési listán volt. Magyar Péter tegnap az Európai Parlamentben és korábban a Media1 érdeklődésére a Tisza Párt sajtóosztálya is megerősítette ezt.
Magyar Péter azt mondta, testvére havi 300 ezer forintot keresett 2020 februárjáig, vagyis mintegy 6 hónapon át, ami alapján tehát hozzávetőlegesen 1,8 millió forintot kapott ez alatt az időszak alatt a nem sokkal korábban még pizzafutárként tevékenykedő testvér. Magyar Péter hozzátette, hogy testvére projektmenedzser volt a kft.-nél, és azt állította, hogy ottani projektmenedzseri munkája nem érintette a Diákhitel Zrt.-től érkező megbízást.
A Media1 egyébként az Opten céginformációs szolgáltatás adatbázisában azt is megtalálta, hogy a PlanB Magyarország 2019 nyarán mindössze 7 alkalmazottal rendelkezett – vagyis egy meglehetősen kis létszámú cégről van szó, ezen 7 fő egyike volt Magyar Márton, ami még gyanúsabbá teszi az ügyet.
A Tisza Párt és annak elnöke a Media1 arra vonatkozó kérdésére, hogy tudott-e arról Magyar Péter, amikor a Diákhitel Zrt. vezérigazgatójaként szerződést kötött a kft.-vel, hogy ott a testvére munkavállaló, nem válaszolt. Magyar Márton ugyancsak elismerte lapunknak, hogy dolgozott a PlanB-nek. Közölte, hogy onnan a koronavírus világjárvány kezdete környékén, 2020-ban távozott, maga mondott fel, de azt nem mondta el, miért. Azt állította, hogy nem látott bele sem a bátyja, sem a felesége kapcsolódásaiba. Azt egyelőre nem árulták el, Magyar Márton pontosan mely ügyfelek projektjeiért felelt. Magyar Márton néhány napja egyébként interjút ígért lapunknak, bízunk benne, hogy hamarosan teljesíti ígéretét és válaszokat kaphatunk a további felmerülő kérdésekre.
Túlárazva dolgozott a kft. a KEHI 2021-es jelentése szerint
Az Átlátszó oknyomozó műhely által nyilvánosságra hozott, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által 2021-ben készített jelentés szerint egyébként a Diákhitel Központ-szerződések által érintett PlanB Magyarország Kft. – nagyjából egy évvel azelőtt, hogy szerződést kapott volna a Diákhitel Zrt.-től – Magyar Péter akkori feleségét, Varga Juditot tréningezte annak miniszteri kinevezése előtt. A KEHI-jelentés szerint egyébként a kft. túlárazottan dolgozott a Diákhitel Zrt.-nek.
Mit csinált Magyar Márton a Volánbusznál?
A PlanB-ügyhöz nagyon hasonló az a szál, amiről a Propeller mai cikkében ír. A cikk szerint Magyar Márton 2023. február 1. és 2023. december 31. között állt jogviszonyban a Volánbusz Zrt.-vel és szerepelt az állami vállalat fizetési listáján. Magyar Pétert 2023 márciusában nevezték ki a Volánbusz igazgatósági tagjává, ahonnan november 30-ával hívták vissza.
A Propeller megkereste az ügyben Magyar Mártont, hogy megtudakolják, 2023. február 1. és 2023. december 31. között miért állt jogviszonyban a Volánbusz Zrt.-vel, milyen munkát végzett ezért, valamint rákérdeztek arra is, hogy nem tartja-e visszásnak vagy összeférhetetlennek, hogy testvére, Magyar Péter ez alatt a Volánbusz Zrt. igazgatósági tagja volt. A Propeller szerint a cikkük megjelenéséig nem érkezett válasz az újdonsült médiavállalkozótól.
Az ügy aligha jön jól nem csak a Tisza Pártnak, de Magyar Mártonnak is, aki a múlt héten tette nyilvánossá a Kontroll nevű médiacégének első tartalmait. Magyar a napokban még azt állította, hogy a médiavállalata független Magyar Pétertől és a Tisza Párttól, és a pénzt a cég létrehozásához tehetős emberektől szerezte, de többszöri kérésünk ellenére sem nevezte meg ezeket a személyeket. Magyar Márton egyébként néhány nappal a Kontroll indulása után éppen Magyar Márton tudósított a testvére, Magyar Péter által az MTVA épülete elé szervezett demonstrációról és készített videós interjúkat a demonstrálókkal és a párt alelnökével, Tarr Zoltánnal.
A Kontroll.hu-hoz igazolt egyébként Tarr Péter, a Simicska-féle HírTV egykori vezérigazgató-helyettese, aki főszerkesztőként vesz részt a munkában. Tarr a Kontroll.hu-hoz a Frisshirek.hu-tól érkezett.
Magyar Márton a Kontroll Média létrehozatala előtt, még áprilisban is a Mészáros Lőrinchez-közeli, az Indexet is portfóliójában tudó Indamedia lapjánál, az Economx.hu-nál volt állományban. Emellett Magyar Márton Magyar Péter tévéinterjúinak szervezésében is részt vett tavasszal, több tévétársaságnál is megerősítették, hogy Magyar Mártont kellett keresniük, ha interjút szerveztek Magyar Péterrel. Magyar Márton azt mondta erről a Media1-nek, hogy a testvéri viszonyra tekintettel nyújtott segítséget ebben.
A médiavállalkozó egyébként a jobbikos Brenner Koloman főpolgármesterjelölti kampánystábjának lett volna a tagja.
Magyar Péter öccse fizetési listán volt a Diákhitel Zrt.-nek dolgozó PlanB Kft.-nél
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.