Kémkedés miatt 16 év börtönre ítélte az orosz bíróság Evan Gershkovich amerikai újságírót, amit szigorított fegyházban kell majd letöltenie – számolt be a TASZSZ orosz állami hírügynökségre hivatkozva a hvg.hu.
Az ügyészség szerint a The Wall Street Journal tudósítója a CIA megbízásából gyűjtött információkat egy orosz harckocsikat gyártó cégről. Gershkovich mindvégig tagadta a vádakat, ahogyan a munkáltatója is koncepciós pert emlegetett.
Mint arról a Media1 is beszámolt, Gershkovichot 2023 márciusában tartóztatták le Jekatyerinburgban. Ő a hidegháború vége óta az első amerikai riporter, akivel ez történt. Bár rögtön fellebbezett a vádak miatt, 16 hónapon át előzetesben tartották fogva, és még az amerikai nagykövet sem látogathatta meg. Fellebbezését előbb elutasították, majd meghosszabbították előzetes letartóztatását.
A vádemelésről a Media1 ugyanúgy beszámolt, mint a most lezárult tárgyalásának tényéről.
Zárt és titkos lesz Evan Gershkovich újságíró bírósági tárgyalása Oroszországban
Vádat emeltek Evan Gershkovich amerikai újságíró ellen Oroszországban
Putyin újabb két orosz újságírót tartóztatott le – Navalnij alapítványának dolgoztak
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.