Koltay András, az NMHH és a Médiatanács elnöke

A Médiatanács a Nemzeti Sportrádióval és Bochorékkal, valamint 160 millió forint kiosztásával foglalkozott

A Médiatanács e heti keddi üléséről csütörtökön kiadott médiahatósági összefoglalóból kiderül, hogy több fontos döntést is hozott a testület a héten: döntöttek a Szöllősi György tulajdonolta Sportrádiót felváltó, az MTVA által üzemeltetendő új rádióról, a Nemzeti Sportrádióról, megvizsgálták a Bochorék című rádióműsor egyik adását, valamint kiosztottak 160 millió forintot médiaszolgáltatóknak. Jutott idő a kvótakötelezettségek vizsgálatára is.

Az NMHH Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön a portálunknak is megküldött közleményében bejelentette, hogy a Médiatanács támogatta az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Nemzeti Sportrádió elindítására irányuló kezdeményezését, amelynek célja, hogy minél több hallgató számára hozzáférhetővé és elérhetővő váljanak a hazai és a nemzetközi sportesemények – különös tekintettel a 2024. évben magyar részvétellel zajló futball Európa Bajnokságra és a nyári olimpiai játékokra. A 24 órás műsoridővel tervezett Nemzeti Sportrádiót a közszolgálati médiaszolgáltató az interneten, valamint a Budapesten és környékén fogható Budapest 105,9 MHz-es frekvencián kívánja sugározni.

Mint arról a Media1-en beszámoltunk, a frekvenciát Szöllősi György kft.-je vehette birtokba 2022-ben 10 éves időtartamra, és azon Sportrádió néven üzemeltet (a legutóbbi ismert pénzügyi beszámoló szerint veszteségesen) médiaszolgáltatást, a felcsúti székhelyű vállalat azonban úgy döntött, leállítja a médiaszolgáltatást június 13-án 24:00-kor. A Médiatanács pályáztatás nélkül úgy döntött, hogy a frekvenciát átadja az MTVA-nak, mely már június 14-én, tehát a leállítás után azonnal elindíthatja az új médiaszolgáltatást, a Nemzeti Sportrádiót.

A Media1 kérdéseire az NMHH egyelőre nem válaszolt azzal kapcsolatban, hogy miért nem jelentették be a sajtóban az előző médiaszolgáltató hatósági szerződésének megszűnését, amikor megszületett hetekkel ezelőtt a vonatkozó határozat, vagy hogy miért nem pályáztatták meg a frekvenciát. Nem reagáltak arra sem, hogy a 2022 óta üzemelő médiaszolgáltatás leállítása és az új, a Nemzeti Sportrádió elindítása között ezúttal miért nem kell eltelnie türelmi időnek, holott más esetben, amikor egyik médiaszolgáltató leállította a sugárzást, majd egy új médiaszolgáltatóhoz került egy frekvencia, a kettő között egy bizonyos ideig szünetet kellett tartani a médiatörvény alapján.

Az NMHH közleményében további döntésekről is beszámolt

A médiahatóság közleményéből az derült még ki, hogy a Médiatanács foglalkozott a héten a Retro Rádió Bochkor című műsorszámának április 3-án 6 órától sugárzott adásával, mellyel szemben amiatt emelt kifogást egy bejelentő, mert véleménye szerint abban megalázóan beszéltek egy sziámi ikerpárról. A hatósági ellenőrzés azonban ilyen tartalmat nem azonosított, így a műsorszámmal kapcsolatban nem merült fel sem az emberi méltóságra vonatkozó, sem a kiskorúakat védő szabályok megsértése.

Kiosztottak 160 milliót forintot

A Médiatanács márciusban pályázati felhívást tett közzé televíziós közéleti és kulturális magazinműsorok, illetve hírműsorok készítésének támogatására. A TVÁLLANDÓ2024 pályázati eljárás négy fordulójára a meghirdetés idején összesen 520.000.000 forint állt rendelkezésre, azonban a Médiatanács május 28-án arról is döntött, hogy a TVÁLLANDÓ2023 pályázati eljárásban megmaradt összeggel, 34.649.249 forinttal megnöveli a TVÁLLANDÓ2024 pályázati eljárásban odaítélhető támogatási keretösszeget. A pályázat révén olyan közszolgálati műsorszámok készítéséhez lehet támogatáshoz jutni, amelyek mind a négy negyedévben elkészülnek, és minden héten ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban kerülnek adásba.

A felhívásra az első fordulóban 32 pályázat érkezett, melyekből 29-et talált támogatásra érdemesnek a testület, így e döntés értelmében kilenc közéleti magazinműsor készítéséhez 28.117.000 forint, tizenkét hírműsor készítéséhez 115.419.750 forint, míg nyolc kulturális magazinműsor elkészítéséhez 16.439.950 forint támogatással járul hozzá a Médiatanács.

Az NMHH közleményében nem tér ki rá, hogy kinek mekkora összegeket ítéltek meg.

Kvótakötelezettségek teljesülését is ellenőrizték

A testület rendszeresen vizsgálja azt, hogy miként teljesítették a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvény által előírt kvótakötelezettségeiket az egyes médiaszolgáltatók a megelőző évben. A jogszabály ugyanis megszabja, hogy a lineáris audiovizuális médiaszolgáltatóknak milyen arányban kell európai, illetve magyar gyártású műveket közzétenniük, emellett a magyar zenei művek sugárzási arányaira vonatkozóan is kvótát állapít meg a rádiós médiaszolgáltatások számára.

A Médiatanács májusi utolsó ülésén hat rádiós médiaszolgáltatóval szemben a magyar zenei kvótákra vonatkozó rendelkezések, és tizenegy lineáris audiovizuális médiaszolgáltatóval szemben az európai, illetve magyar művekre vonatkozó műsorkvóta-kötelezettség teljesítésének felügyelete tárgyában indított hatósági eljárást. A vizsgált lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások mindegyike teljesítette a törvény által előírt műsorkvóta-kötelezettségét a tárgyidőszakban, állapította meg a testület.

A Médiatanács üléséről a jegyzőkönyvet ezúttal is csak később teszik közzé, így nem zárható ki, hogy további más, az összefoglalóban nem szereplő fontos határozatok is születtek. Az előzetes napirend alapján például kiderül, hogy több rádiós frekvenciapályázattal is foglalkozhattak. Az azonban, hogy milyen döntés született pontosan ezek tárgyalásakor, később derülhet ki. Azok, akik szívesen pályáznának például rádiós frekvenciára, jól teszik, ha naponta áttanulmányozzák az NMHH honlapját is.

Nemzeti Sportrádiót indít az MTVA Szöllősi György Sportrádiójának helyén

A Mészáros Lőrinc-közeli Rádió 1 lett a befutó a Médiatanács egyszereplős gyöngyösi frekvenciapályázatán

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Koltay András, az NMHH és a Médiatanács elnöke. Fotó: NMHH Kommunikációs Igazgatóság

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások