Az Úgytudjuk.hu számolt be arról a csütörtöki incidensről, amikor főszerkesztőjük, Farkas Balázs megjelent a helyi kézilabda klub irodájába hirdetett ankéton, de előbb a biztonsági őrök, majd a rendőrök is közölték vele, nem léphet be. Az eseményen Nemény András szombathelyi polgármester és Pődör Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje is jelen volt, utóbbi szervezőként.
A lap beszámolója szerint:
„a biztonsági őrök nem engedték be a lap főszerkesztőjét, Farkas Balázst. Mivel véleményünk szerint jogsértés történt, így a 112 segítségével rendőri intézkedést kértünk. A rendőrök meg is érkeztek, és azzal kezdték, hogy felettesi tájékoztatás szerint, az eseményre csak és kizárólag kiküldött, személyre szabott meghívóval lehet bemenni.
Amikor azt kértük, hogy a rendőrök kérjék el valamennyi teremben ülő meghívóját, a rendőrök külön vonultak egyeztetni a biztonsági szolgálat vezetőjével. Néhány perc után kiderült, hogy pontosan az történt, hogy a járőrök felettesét korábban arról tájékoztatta Pődör Zoltán, hogy mivel a rendezvény szervezője ő, így ő megtiltja, hogy Farkas részt vegyen az ankéton.
Ez egyébként azért érdekes, mert hívásunk előtt nem volt rendőri jelenlét az ankéton, tehát kérdés, hogy Pődör mikor és miért tájékoztatta az eseményről a rendőrséget. A rendőrök azzal zártak, hogy egyéb intézkedési joguk nincsen, amennyiben a főszerkesztő úgy gondolja, pénteken feljelentést tehet a rendőrségen.”
Az Úgytudjuk cikkében jelezte, meg is teszi a feljelentést.
Az esemény meghívója egyébként itt olvasható:
Épp most írtuk meg azt is, hogy a Telex munkatársait rendőrök vegzálták egy nyilvános fórumon, amit Szijjártó Péter fideszes politikus tartott Kalocsán.
Rendőrök vegzálták a Telexet Szijjártó Péter nyilvános fórumának helyszínén
Feljelentettük a Készenléti Rendőrséget az alapvető jogok biztosánál
Hangfelvételen, ahogy Eger polgármestere trágár módon sajtómunkásokat gyaláz
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.A Fidesz kampánymondatát kapta címnek a Kecskeméti Lapok választási melléklete