Reagált Tóth Géza, az ATV Híradó műsorvezetője a Media1 által először megírt hírre, ami szerint a csatorna fegyelmi eljárást indít ellene, miután pénteken másfél órás késéssel érkezett meg a televízióhoz és így váratlanul Rónai Egonnak kellett beugrania helyette levezetni az élő adást.
Tóth Géza Facebookon ismertette álláspontját:
„A hazai sajtóban megjelent, hogy késve jelentem meg a munkahelyemen, fontosnak tartom, hogy megszólaljak. Elnéztem a beosztásom. Akik ismernek, tudják, hogy én nem a kötelező egy órával, hanem inkább másfél órával bent vagyok hamarabb a Híradó előtt. Az engem ismerők szerint az alaposság és precizitás jellemez. Most hibáztam és ezért vállalom a felelősséget. Elnézést kérek mindenkitől és köszönöm a kollégák rugalmasságát”
– írta.
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Media1-nek péntek este a következő szavakkal erősítette meg a fegyelmi eljárás tényét:
„Sajnos Tóth Gézával is megismétlődött az, ami korábban többször Gajdos Tamással, ezért nem a beosztása szerinti műsorvezető vezette az ATV Híradót. Mindent megteszünk azért, hogy a számunkra fontos szakmai szempontokat érvényesítsük a televízióban, ezért nem tudjuk tolerálni az ilyesfajta fegyelmezetlenségeket egy híradós műsorvezetőtől és fegyelmi eljárást indítunk. Olyan kollégáról van szó, akivel ilyesmi nem fordult még elő, Tóth Géza hozzáállása eddig példamutató volt, de nem hagyhatjuk következmények nélkül a történteket. Már csak azért sem, mert ahogy péntek délelőtt bejelentettük, januárban épp bővíteni fogjuk a híradóink számát és jövő hét keddtől, mintegy másfél év után újraindul a déli Híradó, ami a szerkesztőségtől még több fegyelmet fog igényelni.”
Mint ismert, az ATV nemrég Gajdos Tamást kivette a stábból, miután rendszeresen késve jelent meg a munkahelyén, a helyére pedig többször is váratlanul kollégáinak kellett beugrania az élő műsorba.
Hogy Tóth Géza esetében mi lesz a szankciója a történteknek, arról a fegyelmi eljárás során hozza meg a csatorna a döntését.
Frissítés
Néhány órával később az ATV lezárta az eljárást, Tóth Géza mindössze figyelmeztetést kap, erről itt olvashatnak.
Az ATV fegyelmi eljárást indít Tóth Géza, a Híradó műsorvezetője ellen
Azonnali hatállyal távozik Gajdos Tamás az ATV hírműsoraiból
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.