A kormány egyik fő ideológusa, Schmidt Mária XXI. Század Intézet névre hallgató szervezete kifejezetten a következetességéről volt híres eddig: a kormány kedvenc politológusnak vagy hasonlónak álcázott szakértőivel mondatja el azt, miben van igaza Orbán Viktornak (mindenben) és miben téved vagy teljesít alul az ellenzék (szintén mindenben). De a szuverenitásvédelmi törvénynek nevezett, alapvetően megfélemlítésre és fenyegetésre jó törvénycsomag körül valami zavar került a koherenciába: nem arról van szó, hogy ne értenének pontról pontra egyet azzal, hogy micsoda veszélyt jelent a külföldi pénz a magyar demokráciára, hanem arról, hogy a többek közt Direkt36 oknyomozó portálról is szóló márciusi tanulmányukat milyen módon juttatják el az erre fogékonyakhoz: a Facebookot működtető Meta Inc.-nek, tehát egy amerikai multinak fizetnek azért, hogy hirdesse a felhasználók számára, hogy a portál külföldi pénzekből él.
A Direkt36-ot a külföldi forrásai miatt megbélyegezni próbáló hirdetés szerint az oknyomozó műhely forrásainak „legalább negyedét- harmadát” külföldről biztosítják, előkerül Soros György neve és különböző nonprofit szervezeteké is.

A héten megjelent közös szerkesztőségi kiállás is jelzi, hogy azért közel sincs biztonságban a szabad sajtó maradéka, és ahogy Schmidték „tanulmánya” is üzeni: létezik valamiféle igény arra, hogy a sajtót is támadják vele.
A tanulmány szerzői közt olyan fideszes celebritásokat találni mint Deák Dániel, Békés Márton vagy G. Fodor Gábor.
A Direkt36 egyébként valóban szokott kapni külföldről pénzeket: ezeket egyszerűen pályázati pénzeknek hívják. Mégis van különbség eközött, és aközött, amikor a magyar állam amerikai republikánus publicistákat fizet azért, hogy jó színben tüntessék fel őket: a pályázatokból készült oknyomozó anyagok tényeket tartalmaznak, és ezeknek köszönhetően ismerhették meg az emberek, hogy az Orbán-kormány hogyan hallgat le újságírókat is és így tovább.
Közösen tiltakozik 10 médium a most elfogadott szuverenitásvédelmi törvény ellen (Frissített)
Jól keresnek az amerikai publicisták, ha dicsérik az Orbán-kormányt
Elítélte a szuverenitásvédelmi törvénycsomagot a Nemzetközi Sajtóintézet
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és kövessen bennünket Facebookon is!