Megvizsgálja a médiahatóság, hogy a Sztárbox című műsor mindenben megfelel-e a törvény előírásainak és a hatósági ajánlásoknak. Az RTL Klub (sic!) új műsorában a celebek mellett már baloldali politikai aktivisták is ringbe szálltak – írja a Mandiner. (A kormányközeli lap tévesen RTL Klubként emlegeti a már több mint egy éve, tavaly október óta valójában már csak szimplán RTL néven működő csatornát.)
A fideszes lejáratógépezethez, a KESMA-hoz tartozó portál cikke szerint ugyan nem érkezett lakossági bejelentés az RTL műsora ellen, de hatósági ellenőrzés keretében megvizsgálja az NMHH az érintett műsorszámot. A Mandiner azt állítja, hogy erről a médiahatóság adott tájékoztatást nekik. Az ugyanakkor nem derül ki a cikkből, konkrétan milyen jogszabályi előírás érvényesülését fogja a testület megvizsgálni konkrétan, csak az, hogy a lap által gyermekvédelmi törvényként emlegetett melegellenes törvény mellett más törvényi rendelkezéseket is vizsgálhatnak hatóságként, állampolgári bejelentés nélkül is. A Mandiner cikke szerint a közel két évtized után visszatérő élő bokszműsorral kapcsolatban több kritika is felmerül. A lap szerint a műsorban káromkodás és szexuális utalás is adásba került, de szerintük „a legnagyobb megdöbbenést” nem ez, hanem az keltette, hogy a műsorban „két, eredeti szakmájában kevésbé ismert színész” is szerepel, akik inkább politikai szerepükkel váltak ismertté.
A cikkben ezután támadólag meg is nevezik Molnár Áron noÁrt, amiért részese volt kormányt kritizáló tüntetéseknek, megmozdulásoknak, és aktivistának titulálják. Szintén támadólag említették meg Nagy Ervint, a népszerű A Tanár és A Király című sorozatok és több más tévészéria és film (például a Kincsem) népszerű főszereplőjét. Felróják neki, hogy korábban kritizálta Rákay Philipet, a Megafon tagját, valamint azt, hogy Márki-Zay Péterrel szimpatizál.

A Mandiner megemlítette továbbá, hogy Molnár Áron noÁr, a műsor egyik főszereplője a Facebookon a műsorvezetők szemére vetette a férfiak szexuális felsőbbrendűségének kihangsúlyozását, amikor úgy fogalmazott, hogy „Amíg a férfiak küzdelmei előtti felkonferálásában és bemutatásban minden férfi kőkeménynek, erősnek volt titulálva, addig a nők küzdelmei előtt a felkonferálás a sminkről és a rúzsról szólt. Mintha a nők nem pont annyit tettek volna bele és nem pont ugyanolyan keménységgel készültek volna, mint mi.”
A lap bírálja a Sztárboxot, amiért Molnár Áron noÁr a győzelmét Iványi Gábor metodista lelkésznek ajánlotta fel. A Mandiner ezt azért kifogásolja, mivel Iványi gyakran bírálja a kormányt. A KESMA lapja „a baloldali szociális maffia egyik vezéralakjának” titulálja a lelkészt.
Hatalmas nézettségi sikert szállított az induló Sztárbox
A Sztárbox egyébként októberben az év legnézettebb RTL-es programja lett a nézettségi adatok alapján – derül ki a csatorna sajtószobájában lévő, a Nielsen Közönségmérés által közölt adatokból. A Sztárbox első adása a 18-49-es korcsoportban 25,6 százalékos közönségaránnyal az RTL idei eddigi legnézettebb műsora lett, magabiztosan verve a TV2 aznap este 16,9%-ot hozó Sztárban sztár leszek műsorát is. A Sztárbox legjobban a fiatalok körében ment: a 18 és 29 év közötti tévénézők 35,2 százaléka, vagyis több mint egyharmada választotta a csatornát az adás alatt.
Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.