EU stock / depositphotos

9 millió eurós pályázatot hirdetett az Európai Bizottság fiataloknak szóló online médiumok számára

Az Európai Bizottság szerint az uniós támogatást elnyerő projektek növelhetik majd az online információk elérhetőségét legalább öt európai nyelven, többfajta formátumban és sokféle hangon a fiatalokat érintő témákban.

Az Európai Bizottság közzétett egy 9 millió euró értékű pályázati felhívást, mellyel ösztönözni kívánja a fiatalokat célzó, aktuális ügyekről szóló, határokon átnyúló perspektívát bemutató híradások készítését – tudatta lapunkkal az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete egy közleményben.

Az idei már a negyedik ilyen jellegű felhívás a 2020-ban kísérleti projektként indult programban. A pályázat célja, hogy – a szerkesztői függetlenség teljes garantálása mellett – támogassa az európai fiataloknak szóló és általuk előállított olyan tartalmak készítését, amelyek aktuális kérdésekkel foglalkoznak. A nyertes hírmédia-szervezetek és nonprofit ifjúsági szervezetek így lehetőséget kapnak arra, hogy határokon átívelő – legalább öt tagállamból legalább öt szervezetet bevonó – projekteket indítsanak, és teszteljenek olyan innovatív módszereket is, amelyekkel jobban megszólíthatók az európai fiatalok.

Vera Jourová, az Európai Bizottság
Vera Jourová. Fotó:Mathieu CUGNOT Copyright: © European Union 2023 – Source : EP

„Több információra és kevesebb dezinformációra van szükségünk az interneten. És el kell érnünk a fiatalokat ott, ahol vannak új, rájuk szabott formátumokkal. A tényeknek és híreknek mindenkihez el kell jutniuk. Pontosan ezt támogatja ez a projekt, amely a médiát és az ifjúsági szervezeteket vonja be az egész EU-ból, a szerkesztői függetlenség maximális biztosításával”

– mondta a pályázat kiírása kapcsán Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.

Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos hozzátette:

„Ez a legújabb finanszírozási lehetőség összhangban áll a hírmédia-ágazatban az információkhoz való hozzáférés és az innováció javítására irányuló tágabb stratégiánkkal. Az ilyen kezdeményezések középpontjában Európa jobb hellyé tétele áll a jövő generációi számára. Alapvető fontosságú, hogy médiánk sokszínű és lebilincselő tartalmat tudjon kínálni európai fiatalok által és számukra az őket érintő témákban.”

A pályázatok beadási határideje 2024. január 29., a projektek várhatóan 2024 nyarán indulnak. A pályázati felhívásról bővebb információ itt érhető el . A korábbi pályázati kiírás eredményeivel kapcsolatos részletek pedig itt olvashatók.

Új kiadványt indít a Telex fiataloknak

160 millió forintot osztana szét a sajtószabadság védelme érdekében a Mérték és az Ökotárs az amerikai nagykövetség támogatásával

1,2 millió eurós pályázatot hirdet az Európai Bizottság dezinformáció elleni projektre

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: stock / Depositphotos

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások