A Szellem a fazékból első része még 2014-ben jelent meg Vinkó Józseftől gasztrotörténetek alcímmel és mindkét kiadását gyorsan elkapkodták, manapság csak könyvaukciókon lehet az eredeti ár három-négyszereséért egy-egy példányhoz hozzájutni. A Szellem a fazékból II. – Írói fogások írója nem étel-, hanem élettörténeteket mesél, húsz magyar író és költő portréján keresztül – a gyomor felől nézve.
A könyv szórakoztató és tanulságos, gazdagon illusztrált évtizedes irodalom-, és gasztrotörténeti kutatómunka eredménye, tele humoros történetekkel, anekdotákkal. A könyvből kiderül, kérte-e József Attila, hogy nővére küldjön neki bablevest Párizsba, miért mutatott fityiszt a halálos ágyán Krúdy Gyula, hány léggyel kérte a húslevest a ligeti vendéglőben Podmanidczky Frigyes, lehet-e, hogy a Gundel palacsintát nem is a legendás vendéglős, hanem Márai Sándor felesége készítette először, vagy hogy hogyan fest – a gyomor felől nézve – Petőfi, Mikszáth, Jókai, Arany János portréja, igaz-e, hogy mindig a sovány poéta tehetségesebb.

Vinkó József dramaturg, műfordító, újságíró, emellett televíziós műsorvezetőként (Stúdió, Helló, világ!), producerként ismerhette meg az ország. 2010-től a térség egyik legrégebbi gasztroújságja, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője. A Kossuth Rádióban szombatonként hallható nagysikerű rádióműsora a Szellem a fazékból hamarosan az 500. adásához érkezik.
Vinkó József a Media1 podcast- és rádióműsorának vendégeként is rengeteg tanulságos sztorit osztott meg velünk, szóba került például Bodrogi Gyula kalandja Kádár Jánossal, Aczél György kulturpolitikus, és az is, hogyan lett Vinkó gasztroújságíró, ételkritikus a tévés korszaka után.
Vinkó elárulta azt is, miért húzta fel nagyon, amikor tudomására jutott, hogy Nyáry Krisztián is épp most, idén ősszel, néhány héttel Vinkó könyvének megjelenése után készül egy hasonló jellegű kötetet megjelentetni és mit tervez emiatt. Érdemes meghallgatni a beszélgetést az alábbi lejátszó segítségével!
Érdemes feliratkozni a Media1 RSS csatornájára, hogy ne maradjon le a legújabb tartalmainkról, beleértve a híreinket is. Feliratkozat Spotify és iTunes, valamint Google Podcasts csatornáinkra is.
A Media1 podcast- és rádióműsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
- Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
- Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
- Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
- Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
- Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
- Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
- Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
- Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
- Radio-B (online rádió)
- Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
- Radio N Café (online)
- Pannónia Rádió (online)
- Menő Rádió (online)
- Mex Rádió (online)
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.