Negyedik alkalommal indult útjára az Arany Blende trailer-díj, ami a legjobb magyar filmelőzetest és -plakátot keresi. Idén 38 filmhez 48 érvényes nevezés érkezett, amelyekre már várják a közönség szavazatait – jelentették be a szervezők szerdán.
A közönség mellett a díjakat idén is öttagú szakmai zsűri ítéli oda, amelynek összetétele a szervezők közleménye szerint teljesen lefedi a filmeladás különböző területeit. A zsűri tagjai: Bálint Péter, a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke, Horváth Andrea, a Café Communications reklámügynökség társ-kreatívigazgatója, Lajer László, az AMC promó producere, Tuza-Ritter Bernadett vágó, rendező és Varsics Péter többszörösen díjazott promó rendező és filmrendező.
Az idei díjazásnál olyan szempontokat vesz figyelembe majd a zsűri, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézni a trailer és a plakát megalkotásánál, fellelhető-e egységes kommunikációs stratégia bennük, milyen színvonalú a kivitelezés, de változatlanul a legfontosabb szempont a kreativitás, az, hogy mennyire ötletes vagy újító egy-egy trailer vagy plakát.
11 trailer nevezés érkezett rövidfilmhez, 30 trailer vagy teaser játékfilmhez, 5 dokumentumfilmhez és két sorozatelőzetest is neveztek. Több olyan film van, amihez trailer és teaser is érkezett, versenyben van például a Blokád, a Larry, az Átjáróház és A király című filmek, illetve tévésorozat előzetese is.
A közönségszavazás november 18-ig zajlik az aranyblende.hu oldalon, a díjátadó rendezvény előreláthatólag november végén lesz egy filmmarketinges előadásokkal és workshopokkal foglalkozó szakmai nap lezárásaként. A díjátadót idén másodjára a Friss Hús és az Arany Blende csapata összefogva rendezi meg.
A korábbi évek díjazott alkotói idén is versenyben vannak. Bedő Barna hat filmhez is nevezett trailereket, de több alkotása van Duszka Péter Gábornak, Bouandel Dorayának és a ROBBIT CREATIVE csapatának is. A korábbi évek díjazottjai között szerepelnek például a Post Mortem, a Drakulics elvtárs, A létezés eufóriája trailerei is. Tavaly a legjobb kampány díjáért járó Neon Blendét a Születési helye: Auschwitz című film trailere és plakátja nyerte el.
Aranyblende: a Mellékhatás előzetese lett a legjobb magyar trailer – itt a díjazottak teljes névsora
Elismerte a Blokád rendezője, hogy egy cikk miatt inzultált egy filmkritikust
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.