A Megafon Központ véleményvezérei és Orbán Viktor 2022. május 31-én

Rejtélyes forrásokból jutott milliárdokhoz a Megafon nevű fideszes propagandaközpont

A fideszes propaganda terjesztésére a megafonosok egyetlen év alatt több pénzt kaptak, mint amennyi a teljes ellenzék állami kampánytámogatása volt.

Legalább 8 milliárd forint érkezett az elmúlt években a kormánypárti influenszereket foglalkoztató, illetve a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez úgy, hogy az összeg forrásáról semmi sem deríthető ki – írja a 24.hu. A lap a hivatalos bírósági beszámolók alapján összeszedte, hogy mennyi beazonosíthatatlan forrás érkezett az utóbbi években a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórumához (CÖF), a Megafonhoz és pár kisebb Facebook-oldalhoz.

Mint arról korábban a Media1 is beszámolt, a Békemenetet is szervező CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt (CÖKA) állami cégek, köztük például a Szerencsejáték Zrt. és az MVM is támogatták többszáz millió forinttal, valamint a Fidesz pártalapítványától, a Polgári Magyarországért Alapítványától is pénzhez jutottak. Emellett azonban a CÖF/ CÖKA több mint 2 milliárd forintot kapott olyan magánszemélyektől, akiknek a nevét nem tüntették fel a bíróságon leadott beszámolójukban.

Ennél is nagyobb összegekhez jutott rejtélyes forrásokból az elmúlt három év alatt a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft., amelynek tulajdonos-ügyvezetője Kovács István, a fideszes Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. A Media1 is megírta, hogy a szervezet korábban csak annyit közölt, hogy közpénzt nem kapnak, támogatóik pedig jobboldali üzletemberek. A cég beszámolóiban ugyanakkor csupán annyi érhető el, hogy az egyes években mennyi támogatásban részesültek, de azt nem részletezik, hogy kitől.

Az összesítés alapján 2020-ban 250 millió, 2021-ben 2,34 milliárd, 2022-ben 2,76 milliárd forint érkezett a Megafonhoz beazonosíthatatlan módon. Így több mint 5 milliárd forint érkezett rejtélyes forrásokból három év alatt.

Itt érdemes megemlíŧeni a Megafon egyik arcaként is ismert Filep Dávid cégét, az Aktuális Média is. Mint arról a Media1 is beszámolt, az időközben a végelszámolását kezdeményező kft. az elmúlt két esztendőben több mint 700 millió forintot kapott ismeretlen forrásból. A kopasz oszt néven publikáló Filep cége terjesztette a választás előtt a az ellenzéket lejáratni próbáló „Gyurcsány-show” videóit.

A 24.hu összesítése szerint a CÖF, a Megafon és az Aktuális Média több mint 8 milliárd forinthoz jutott máig átláthatatlan módon, amit a kormánypártok érdekében használtak fel a 2022-es parlamenti választások kampányában, és lap megjegyzi azt is, hogy csak a Megafon egyetlen év alatt kétszer annyi pénzt kapott így, mint amennyi a teljes ellenzék állami kampánytámogatása volt.

Szájbak@kilná olvasóját a kormánypárti Megafon csapatának tagja, akit még Bohár Dániel is felköszönt

Biztonsági őrt riadóztattak a Megafon sátránál, amikor Trombitás Kristófot megkérdezte egy újságíró a Tranziton a náci karlendítéséről és a múltkori hírhamisításáról (Videóval)

Lebukott a megafonos Trombitás Kristóf, manipulált videókat tett közzé

Válaszolt a Megafon és a CÖF fideszes propagandája miatt kapott közérdekű bejelentésre az ÁSZ elnöke

Annyi pénzt költött el a Megafon és a Tranzit egy hónap alatt Facebook-hirdetésekre, hogy akár indulhattak volna a spanyol választáson is

A DK feljelentést tesz A kopasz oszt 700 millióval kitömött cégének végelszámolása ügyében

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: A Megafon Központ véleményvezérei és Orbán Viktor 2022. május 31-én. Fotó: Facebook / Megafon

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások