
36 év után szerződést bontott Fricz Tamással a Magyar Nemzet
A Békemeneteket szervező CÖF szóvivőjeként is ismert Fidesz-közeli politológusnak, Fricz Tamásnak hétfőn jelent meg utoljára írása a fideszes napilapban, miután szerződést bontottak vele.

A Békemeneteket szervező CÖF szóvivőjeként is ismert Fidesz-közeli politológusnak, Fricz Tamásnak hétfőn jelent meg utoljára írása a fideszes napilapban, miután szerződést bontottak vele.

Varga Attila, a TV2 Tények műsorvezetője korábban rendszeresen osztott meg Orbán Viktort és a Fideszt támogató tartalmakat a közösségi médiában, sőt a választások előtt közölte azt is, hogy Orbán Viktorra fog szavazni. A választási vereség után ezen tartalmak jelentős része azonban már nem érhető el az oldalán, de máshol még megtaláltuk. Iparági forrásaink szerint eközben Varga akár az esti Tények megüresedő műsorvezetői székébe, Gönczi Gábor helyére is bekerülhet.

Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonulókat próbálták kérdezni.

A kormánypárti portált az Origo két évvel ezelőtt készült fotója buktatta le.

A NAV már vizsgálja, hogy honnan érkezett két év alatt több mint 8 milliárd forint a fideszes influenszerekhez és a kormánypárti civil szervezethez.

A fideszes propaganda terjesztésére a megafonosok egyetlen év alatt több pénzt kaptak, mint amennyi a teljes ellenzék állami kampánytámogatása volt.

Ehhez az állami vállalat logóit kellett kiraknia a kormánypárti szervezetnek különböző felületeken.

Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels nevéhez fűződik a mondás: „Az átlagos ember annyira együgyű, hogy csak nyomatékosan kell hangsúlyozni valamit, és ha az állítást gyakran megismételjük, igazságként lesz elfogadva.”

A támadás miatt egy ideig nem lehetett elérni a kormánypárti Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó oldalt.