A híd című reality egyik jelenete

A híd kulisszatitkai: vendégünk volt Rubin Kristóf, Závorszky Anna és Dombóváry Kristóf

A nemrég megjelent A híd (The bridge) című, magyar gyártásban készült és az HBO Max streamingplatformon közzétett reality nagyon eltér a megszokott többi reality-től, ezért érdemes külön is beszélni róla. Vendégeink a podcastban sok olyan érdekességet árultak el, amiket eddig csak ők tudtak.

A híd kulisszatitkairól beszélgettünk a Media1 podcast- és rádióműsorában Závorszky Annával, az HBO producerével, Rubin Kristóffal, a Free Monkeys Production producerével, valamint Dombóváry Kristóffal, a Paprika Studios produkciós igazgatójával.

A híd, az HBO új sorozatának első előzetese
A híd, az HBO új sorozatának első előzetese. Fotó: HBO

A beszélgetésből sok érdekesség derült ki az előkészítéstől a gyártáson át sok mindenig, de beszélgettünk olyan emberi dolgokról is mint a bűnbeesés pszichológiája, hiszen erre is láthatunk példát A hídban. Vendégeink azt is elárulták, ők hogyan döntöttek volna abban a bizonyos nehéz, kísértést jelentő helyzetben.

A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

A Media1 podcast- és rádióműsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:

  • Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
  • Mex Rádió (online)

Érdemes feliratkozni a Media1 RSS csatornájára, hogy ne maradjon le a legújabb tartalmainkról, beleértve a híreinket is. Feliratkozat Spotify és iTunes, valamint Google Podcasts csatornáinkra is.

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: A híd című reality egyik jelenete. Fotó: HBO / The Orbital Strangers Project

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások