Küllői Péter

Küllői Péter: „A Zeneakadémiának a nemzetközi színtéren, a legjobbakkal kell versenyeznie”

Az Enyhe katarzis legutóbbi adásában Küllői Péter egykori befektetési bankárt, a Tate Gallery közép-kelet európai akvizíciós bizottságának társelnökét, a Zeneakadémia egykori mentorát, a Bátor Tábor nemrégiben lemondott kuratóriumi elnökét látta vendégül Szatmári Róbert. A beszélgetés igen széles skálán mozgott: a zenéből kiindulva szó esett a belső harmónia megtalálásáról, a siker értékéről, arról, hogyan fejlődhet a személyiségünk, mi a boldogság és arról is, miért kell fingópárnát venni azoknak, akik nem szimpatikusak nekünk. A műsorvezető kérdezőtársa ezúttal Lengyel András médiaszakember volt, a beszélgetés visszahallgatható, illetve visszanézhető a cikkben.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

„A politika is lehet érték. Ez ugyebár arról szól, hogy mi a prioritási sorrend. Ha a hatalom megtartása az első számú prioritás, abból nem lesz érték, de, ha valamit szeretnénk építeni, és a hatalmat ennek rendeljük alá, akkor természetesen igen. Azért létezett jó pár ilyen politikus a történelemben”

– mondta Küllői Péter a beszélgetés elején, ahol az értékek témakörét feszegettték Szatmári Róberttel és Lengyel Andrással. Küllői szerint ott nem a hatalom megtartása az első számú szempont, ahol igen magas az egyén respektje. Véleménye szerint csak ilyen körülmények között lehet tudásalapú társadalmat létrehozni. A mai világban a legfontosabb a folyamat-tudás, amely egyesíti a lexikális-erőforrás tudást és a kreativitást, ezeket kapcsolja össze, véli Küllői, sajnos nálunk még mindig az erőforrás-tudásra koncentrálnak, de vannak előremutató példák is, például a Baltikumban.

„Ha megmondják nekem a tutit, ma, a 21. században már nem elég. Kevés.”

Érdemes adni

Nagyon fontos, hogy tudjunk adni és kapni is – tette hozzá Küllői:

„Én a szüleimnél azt a modellt láttam, hogy érdemes adni. Az adok-kapoknak egyensúlyban kell lennie, csak így működik. Ez a legkisebb rendszerekben is így működik. A filantrópia az adó-ág dominánssá válása, rám az utóbbi 23 évben ez volt a jellemző, de tegyük hozzá, hogy én ennek a tízszeresét kaptam vissza. Ez valahol önző dolog is a részemről. Az egész összefüggésben van azzal, hogyan definiáljuk a sikert. A sikert sokan külsőségekben mérik: mennyi a pénzem, mekkora az ismertségem, milyen pozícióm van. Nekem a siker a belső béke, a belső egyensúly megtalálása. És ez, meggyőződésem szerint, nem megy az adok-kapok egyensúlya nélkül.”

Ezután szó esett a Roger Waters – David Gilmore vitáról. Küllőihez a Gilmore vonal áll közelebb, szerinte Waters olyasvalaki, aki nem találta meg a belső békéjét és nagyon erőszakosan, izmosan akar valamit képviselni. Szóba kerül az elengedés fontossága és az, hogy ez milyen hatással van a mindennapi életünkre, majd ezután Szatmári a Zeneakadémia kapcsán arról kérdezi Küllői Pétert, hogyan kapcsolódhat be egy művészeti oktatási intézmény a nemzetközi körforgásba és ehhez milyen vezetőre van szüksége?

„Batta Andrásnak fejtettem ki anno, hogy – szerintem – a Zeneakadémiának is úgy kellene működnie, mint egy vállalatnak. Csak a sikert itt nem profitban mérik. Ebből jött később a felkérés, hogy segítsek neki, amikor rektor lett. Egyszer, amikor épp New Yorkban a Paul Newman Alapítvány vacsoráján vettem részt, kiderült számomra, hogy a Liszt Ferenc Zeneakadémia egy hatalmas brand. Ezt fent kell tartani, ehhez pedig tudomásul kell venni, hogy a »benchmarkolás« nem Hegyeshalom és Záhony között zajlik. A globális térben kell a legjobbnak lenni, ott kell versenyezni. Az én nézőpontom szerint a Zeneakadémia szolgáltatást nyújt, és nem egy hatóság szerepében tündököl, amely kiadja a bizonyítványokat és a jogosítványokat. Nem a művészi munkával van gond, hanem a gondolkodásmóddal, a mindsettel, hogy pl. ott legyen az a bizonyos tanár pontosan az órán. A kiválóságra való törekvést, mint első számú szempontot én nem érzékelem. Azt látom, hogy a legfontosabb szempont még mindig a fenntartónak történő megfelelés” – válaszolta Küllői.

A Zeneakadémiáról és a mesterséges intelligenciáról is szó esett a beszélgetésben

Köllői szerint nem egy művészre, egy szimbólumra van szükség a Zeneakadémia élén, hanem egy valódi vezetőre. Ennek a vezetőnek viszont tisztában kell lennie azzal, hogyan menedzselhető egy művész a nemzetközi porondon. Kell értenie valamennyire a zenéhez és az oktatáshoz, legyen benne kellő alázat és kétely, valamint az is, hogy tisztában legyen a szervezeti és piaci gondolkodással és érezze is ezt magáénak.

A beszélgetés további részében szó esett még a mesterséges intelligencia káros és jótékony hatásairól, arról, hogy miért van szükségünk egyre jobban a kreativitásra és arról, miért kell meghonosítani itthon is a hibázás kultúráját. Beszélgetnek még a Bátor Táborról, a Tate Gallery-ben folyó szakmai munkáról, a szóviccek és a halhatatlanság viszonyáról is.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:

A beszélgetés elérhető az Enyhe katarzis Spotify csatornáján is, ITT.

Az Enyhe katarzis hétfő esténként 21 és 22 óra között jelentkezik a radiocafé műsorán, majd az adást követően megjelenik a vágatlan videós podcast is a műsor YouTube csatornáján.

Beperelné a ChatGPT tulajdonosát a The New York Times a cikkeinek felhasználása miatt – a magyar lapok is lépésekre készülnek, hogy ne használják fel a cikkeiket engedély nélkül

Mégis van politikai meggyőződése a ChatGPT-nek egy kutatás szerint

Eljárást indít a GVH a Microsoft mesterséges intelligenciájával kapcsolatban

Újságírórobottal kísérletezik a Google Genesis néven

Elon Musk elindítja a ChatGPT riválisának kifejlesztését a saját mesterségesintelligencia-cégével

Ajánlást adott ki a Magyar Lapkiadók Egyesülete, hogy ne használhassák fel a lapkiadók tartalmait engedély nélkül a mesterséges intelligencia megoldások

Uj Péter a radiocafé Enyhe katarzis műsorában: kultúrák zenéje – hitelesség és diverzitás a rock and rolltól a K-Popig

Még több hír érhető el a Media1.hu-n. Kövessen bennünket Facebookon is és iratkozzon fel RSS-hírfolyamunkra!

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások