A Népszava 2023.06.01-i lapszáma

Távozott a Népszava egyik főszerkesztő-helyettese – kinevezték az utódját

Bernau Péter, a két főszerkesztő-helyettes egyike távozott az újságtól is.

Változás történt a Népszava impresszumában – vette észre a Media1.hu. A két főszerkesztőhelyettes közül az egyik, Bernau Péter helyett csütörtöktől már Varga Dóra neve szerepel az ország legnagyobb példányszámban pénzért értékesített országos napilapjának impresszumában Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes és Németh Péter főszerkesztő neve mellett.

A Media1 kérdésére ma, pénteken délelőtt a napilap főszerkesztője, Németh Péter is megerősítette a személyi változást. Ezzel kapcsolatban elmondta:

„Varga Dóra még a megszűnt Népszabadságból érkezett többekkel együtt 2016-ban, őt neveztem ki a tegnapi nappal kezdve”

– mondta telefonon Németh, hozzátéve, hogy ismeretei szerint Bernau a Vasas sportklub sajtósa lett.

Az új főszerkesztő-helyettes, Varga Dóra neve alatt legutóbb május 30-án jelent meg cikkIlyen bérekkel elérhetetlen az otthonteremtés Magyarországon, 12 évi nettó fizetést kell félretenni egy budapesti lakásért” címmel, de rendszeresen publikál a gazdaság rovat mellett véleménycikkeket is.

 

Távozik Lampé Ágnes az ATV-től és a Spirit FM-től, megszűnik az Aktuál című reggeli műsor a Spirit FM-en

5-re nő a 444-től távozók száma, és 2-re a Telextől érkezők száma

 

 

„Mobil napilappal” rukkolt ki a Népszava

Életműdíjakat adott át és új terméket jelentett be a 150 éves Népszava

Négy hónapja létezik a korrupcióellenes hatóság, de a Népszavának még nem volt idejük válaszolni

150 éves lett a Népszava

További hírek érhetők el a Media1.hu portálon. Bekövethet minket Facebookon is.

Borító: Ladányi András / Media1

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások