A Media1, ahogy minden évben, úgy idén is hírt ad a legfőbb, Magyarországon működő médiavállalatok pénzügyi eredményeiről. A Klubrádió Zrt. már a holnapi, 2023. május 31-i határidő előtt közzétette a tavalyi, 2022-es pénzügyi évre vonatkozó adatait, így most velük kezdjük.
A portálunk által az Igazságügyi Minisztérium adatbázisából lekérdezett nyilvános pénzügyi beszámolóból kiderül, hogy nőttek valemelyest a Klubrádió értékesítésből származó bevételei a 2021-es évhez képest. A növekedés mértéke 16,3 százalék volt, így 54,5 millió forintról 63,5 millió forintra emelkedett, melynek nagy része, 58 millió forint reklámértékesítési bevétel volt.
Sokkal kevesebb támogatás érkezett
A Klubrádióhoz egy alapítványon és egy egyesületen keresztül érkeznek be hallgatói támogatások is. A Szabad Sávért Alapítványon keresztül hallgatói adományokból 356,5 millió forintot kaptak, míg a Hadd Szóljon! Egyesületen keresztül kereken 15 milliót. Az ilyen, az „egyéb bevételek” között elszámolt támogatások drasztikusan csökkentek egy év alatt. Míg 2021-ben még közel 593 milliót kaptak, 2022-ben 210 millióval kevesebbet, 383 millió forintot. Vagyis körülbelül 35%-os csökkenésről beszélhetünk.
Eközben jelentősen nőttek a rádió személyi jellegű ráfordításai, azaz a munkabérek és ahhoz hasonló kiadások: a 2021-es 201 millióval szemben több mint 50 millióval többet költöttek erre 2022-ben.
Jelentősen csökkent a Klubrádió Zrt. profitja
A Klubrádió Zrt. adózott eredménye 43,7 millió lett, szemben a korábbi évi 273,2 millióval, ami jelentős, mintegy 84 százalékos csökkenésnek számít éves szinten. Az adózott eredmény jelentős csökkenésének az az egyik oka, hogy a hallgatói támogatásokból érkező pénzek visszaestek és eközben növekedtek a költségek.
A beszámolóhoz csatolt dokumentum szerint a a Klubrádió Zrt. úgy döntött, hogy a teljes 2022-es nyereségét eredménytartalékba helyezi. A Klubrádió saját tőkéje így 116,8 millióról 155 millióra növekedett. Ez azért fontos, hiszen néhány éve arra hivatkozta is zárta ki a Médiatanács a részvénytársaságot a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból, mivel a vállalat saját tőkéje akkor még negatív volt.
A Klubrádió jelenleg frekvencia hiányában kizárólag online rádióként üzemel.
Több újságíró és a Klubrádió tulajdonosa is Radnóti Miklós Antirasszista Díjat kapott
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.