fbpx
Lang Györgyi és Falusi Mariann a Klubrádióban

Meghalt Lang Györgyi

A Klubrádió műsorvezetőjeként is ismert énekes a Pa-dö-dőből 66 éves volt.

Elhunyt Lang Györgyi, a Pa-dö-dő énekese – számolt be a Telexnek a lap egyik olvasója. A hírt Falusi Mariann, a Pa-dö-dö másik énekese is megerősítette.

Lang Györgyi a Klubrádióban az Ötös című műsort vezette Falusi Mariannal. Korábban a két Pa-dö-dős nő tévésorozatban is szerepelt együtt, melyek közül a legemlékezetesebb az Angyalbőrben volt.

Az RTL Klub Reggeli című műsoránál is dolgozott egy ideig.

Lang Györgyi és Falusi Mariann az Angyalbőrben című tévésorozatban
Lang Györgyi és Falusi Mariann az Angyalbőrben című tévésorozatban

A Bors felidézte: Lang Györgyi 1957. május 10-én született Szegeden, a Színház- és Filmművészeti Főiskolába 1977-ben vették fel. 1981-től 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, míg abban az évben Falusi Mariannal meg nem alakították a Pa-Dö-Dőt.

Először az Interpop fesztiválon léptek fel 1988-ban, egy évvel később pedig már ki is adták az első albumukat, a Pa-Dö-Dő 1-et. Második albumukon szerepelt a Bye-Bye Szása című dal, ami a kivonuló szovjet katonáknak szólt, és hatalmas siker volt. Az ő egyik számukban szerepelt először Ganxsta Döglégy Zolee.

Az énekesnőnél közel 40 éve, 28 éves korában diagnosztizáltak sclerosis multiplexet, és már évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021 végén sztrókot kapott, amiről a HVG-nek azt mondta, hogy a beszédközpontja sérült, a jobb karja pedig lebénult.

A Pa-dö-dö egyik legemlékezesebb dalával búcsúzunk.

További hírek

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások