„Egy új életre rámehet mindenki másé” – ez a mondat szerepelt az RTL+ egyik fikciós sorozatát népszerűsítő plakátján, amelyen még egy magzatpózban ábrázolt, kisírt szemű nő is látható volt. A televízió reklámja valójában béranyaságból eredő konfliktusról szól, az abortusz egyáltalán nem témája, a CitizenGO nevű abortuszellenes szervezet mégis kampányolt ellene.
Most pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom indított ellenkampányt a sorozat plakátjai ellen, a sorozat plakátját leutánozva és a széria nevét a középpontba helyezve.
A mozgalom Mellékhatás? – Egy új élet elképesztő boldogságot adhat! felirattal készítette el saját plakátját, melyet a közösségi médiában támogatott tartalomként megfuttatott, és a Nyugati pályaudvarnál egy citylight poszteren is közzétett.
Skrabski Fruzsina, a szervezet elnöke szerint (aki Novák Katalin köztársasági elnök tanácsadó testületének is tagja, és aki a 2006-os utcai zavargások idén történt rendőri fellépésről szóló filmet is készítette) együttműködést ajánlott a médiavállalatnak, de erre az RTL nem mutatott nyitottságot, sőt a kampány azonnali visszavonására szólította fel Skrabskiékat.
Védjegybitorlás?
A plakát eltávolítására arra hivatkozva kérte az RTL Magyarország a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, mert a „Mellékhatás” műsorcím és annak védjegyhasználati joga a Magyar RTL Televízió Zrt.-t illeti meg – magyarázta az Index kérdésére a tévétársaság, hozzátéve, hogy a védjegyet a Három Királyfi a jogosult RTL előzetes engedélye nélkül hívószóként használja. Úgy látják, a jogosulatlan használatot tovább súlyosbítja a szóban forgó műsor tematikájának és a mozgalom tevékenységének összecsengése.
Amennyiben a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nem tesz eleget a médiavállalat felszólításának, úgy az M-RTL Zrt. jogi lépéseket tesz a védjegyoltalomból fakadó jogainak megóvása érdekében. Ezt a Skrabski Fruzsina által vezetett civil szervezettel is közölték.
Engedelmeskednek
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom részéről a lapnak azt mondták, hogy
mivel nincs megfelelő forrásuk egy esetlegesen elhúzódó pereskedés költségeinek fedezésére, a felszólítástól számított hetvenkét órán belül eltávolítják a kifogásolt plakátot.
Nem is látták
Külön érdekesség, hogy a témával foglalkozó Facebook-bejegyzése alatt a mozgalom egy hozzászólásban elismerte, hogy nem is látták a sorozatot. A Három Királyfi, Három Királylány adminja azt írta:
„nem láttuk a sorozatot, csak a plakátot, ahogy a többseg nem látta”.
Más is tiltakozott
Egyébként a korábban az RTL-es sorozat plakátjai ellen tiltakozó CitizenGO nevű abortuszellenes szervezet úgy indított kampányt az RTL+ ellen a saját bevallásuk szerint tudják, hogy a plakát (és a sorozat) nem az abortuszról szól. Erről itt írtunk. Ráadásul az RTL szerint egy már lefutott plakátkampány ellen tiltakozott a szervezet.
RTL: egy már lefutott plakátkampány miatt tiltakozik a CitizenGO
Az RTL is nagy bejelentéseket tett a Digital Media Hungary konferencián
Az RTL egyik legfontosabb műsorbeszállítójához igazol a TV2 egyik legsikeresebb kreatív szakembere
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.