Telex podcastok

Belép a podcastpiacra a Telex

Négy, heti rendszerességgel jelentkező műsorral lép be a podcastpiacra a Telex, az ígéret szerint ezeket hamarosan újabb műsorok érkezenek, saját és külső gyártásban egyaránt – áll a Media1-hez is eljuttatott közleményben.

A négy új műsor április 11-én indul. Az ígéret szerint Magyarországon eddig nem létezett formátumokkal és innovatív megoldásokkal készülnek a frissen felépült saját stúdiójukban.

Az áprilisban induló négy műsor a Téma, a nyomozó, az Ízfokozó és az After névre hallgatnak, saját lejátszón és a szokásos platformokon is elérhetők lesznek.

  • A Téma Brückner Gergővel a Telex közéleti videós podcastja lesz, amelyben Brückner Gergely, a Telex gazdasági újságírója hétről hétre péntekenként a legfontosabb politikai, gazdasági kérdéseket dolgozza fel Dull Szabolccsal, a lap főszerkesztőjével közösen. A műsorban részben a Telex munkatársaival beszélik majd át a témákat, részben az adott terület neves külső szereplőit kérdezik.
  • A Nyomozó podcast a szerepjátékos gyilkosságként elhíresült valódi bűnügyet, az utóbbi évtizedek egyik legfurcsább és legkülönlegesebb esetét mutatja be. Janecskó Kata és Munk Veronika hétfőnként jelentkező true crime műsora igazi kuriózum, nyolc hónap újságírói munka, több mint ötven órányi felvett interjú áll mögötte. A sorozat rendezője Fazakas Péter, a zenéjét Tövisházi Ambrus szerezte, a narrátor Nagy Zsolt színművész, a vágó pedig Pacsorasz Viktor.
  • A Telex könnyűzenei és popkulturális műsorát, a Telex Aftert Sajó Dávid vezeti, és csütörtökönként jelenik meg. Maga a műsor ugyan más formában már korábban is megjelent a lapban, áprilistól arculatában is megújul és tematikájában is bővülni fog. Az After továbbra is videós podcast formában fut tovább a korábban megszokott csatornákon, a környezet azonban változik, az új részek már a Telex saját stúdiójában készülnek.
  • Az Ízfokozó műsorvezetője Ács Bori, a Telex gasztroújságírója és Keve Márton szakács (101 Bistro) lesznek, a podcast keddenként jelenik meg heti rendszerességgel. A podcast ugyan gasztronómiáról szól, de nem szokványos módon: vendéglátós és hétköznapi szemmel járnak körbe minden olyan témát, amiről a mai modern gasztrotartalmakban nincsen szó. A podcasttal egyidőben a Telex gasztro saját Facebook-oldalt is indít.

„A podcastek indulása fontos mérföldkő a Telex életében, már a lap indulása óta tervezzük, hogy a cikkeink és videóink mellett podcastokkal is megjelenjünk, olvasóink ugyanis kimondottan keresik az elmélyülősebb, igényesebb tartalmakat. A visszajelzések, kérések alapján a podcast-formátum különösen népszerű a támogatóink körében, és úgy látjuk, hogy egyre inkább érdekes a hirdetési piac számára is. Tele vagyunk műsortervekkel, és célunk, hogy a Telex hamarosan a magyarországi podcastpiac megkerülhetetlen szereplőjévé váljon”

– mondta Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője.

A Telex podcastjait az indulás után az olvasók nemcsak a címlapon és az applikációban megjelenő lejátszóban érhetik el, de a Telexen kívül is a Telex új podcastos YouTube-csatornáján, a Spotifyon, az Apple-ön és a Google Podcastok között is.

Állandó helyet kapnak az Index nyitóoldalán a podcastok

Perrel fenyegeti a Telexet az Országos Bírósági Hivatal, ha nem távolít el egy OBH-nak nem tetsző tartalmat

Akadémiát indít a Telex

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások