A workshopon emellett beszélgetnek majd a rohamtempóban terjedő álhírek hazai helyzetéről, arról, hogy mit és miért hiszünk el a sajtónak, illetve hogy miként lehet építeni online újságként a virálhírekre és egyáltalán hogyan lehet rájuk bukkanni.
A foglalkozást Molnár Dávid tartja, aki pályája elején a Központi Statisztikai Hivatalnál volt statisztikus. Az utóbbi egy évtizedben újságíróként dolgozott. Hét éve a 24.hu hírportál munkatársa, ahol jelenleg vezető szerkesztő, de évekig hozzá tartozott a „virál csapat” koordinálása is.
A program ingyenes, a rendezvényen visszaigazolt regisztrációval lehet személyesen részt venni. Jelentkezni március 21-ig lehet ezen a linken.
A Független Médiaközpont által meghirdetett gyakorlati képzés a „Disarming Disinformation” világszintű kezdeményezés eseménye, melyet a washingtoni International Center for Journalists indított a Scripps Howard Fund támogatásával és egy öthetes – digitális tartalom-előállítással és virális terjesztéssel foglalkozó – képzéssorozat része.
Márciusban a világ más régióiban – így Észak- és Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Nyugat- és Közép-Afrikában, valamint Dél-kelet Ázsiában is tartanak hasonló műhelyfoglalkozásokat.
A cél, hogy a tényszerű tartalmak nyerjenek teret a hamis híresztelésekkel szemben, a médiafogyasztók átlássanak az álhíreken és közvetlen kapcsolat teremtődjön a tényellenőrző újságírók, a digitális influenszerek és a közösségi tartalmak felhasználói között.
Új szakaszba lép az álhírek elleni küzdelem Magyarországon a Magyar Digitális Média Obszervatóriumban
Az álhírek egyik legnagyobb terjesztője maga a közmédia
Érzékenyítené az újságírókat az állami hivatal
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.
Borítókép: Szociális média és influenszer tartalom. Fotó: stock / Depositphotos.