„Bár november közepe óta létezik, nem sok jele van annak, hogy immáron négy hónapja működik egy EU nyomására létrehozott, korrupcióellenes Integritás Hatóság (IH). A szervezet ezúttal sem válaszolt – immáron sokadszor feltett – kérdéseinkre, így például arra, hogy konkrétan bármilyen, korrupciógyanús ügyben élt-e a törvényben biztosított jogával, azaz indított-e vizsgálati eljárást, kezdeményezte-e más szerv eljárását, indított mulasztási pert a bíróságon?” – áll a Népszava cikkében.
Az újság állítása szerint annak ellenére nem kaptak még semmilyen kérdésükre választ, hogy az IH már négy hónapja létezik.
Az IH-t azután hozta létre a kormánytöbbség, hogy az Európai Bizottság befagyasztotta a Magyarországnak szánt uniós források jelentős részét a rendszerszintű korrupció kockázata miatt. A Népszava szerint ezzel érték el azt, hogy az EU ne követelje ki az Európai Ügyészséghez való csatlakozást.
Munkájuk nyomát tehát egyelőre nem láthatják a korrupciós ügyekről írni vágyó kiadványok: egyelőre csak annyit lehet róla tudni, hogy folyamatosan toborozzák az új kollégákat.
Az Átlátszó főszerkesztője is bekerült az Integritás Hatóság munkacsoportjába
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.
borító: Ladányi András / Media1