Vezekényi Csaba, a 4iG jogi igazgatója a képen még helyettes államtitkárként Németh Szilárd Fidesz-alelnökkel.

Fideszes levezető elnöke volt a Vodafone új igazgatóit kinevező közgyűlésnek – íme a bizonyítékok

A Media1 által megtalált dokumentumok szerint a Vodafone Magyarország igazgatóinak kinevezésével kapcsolatos szavazás lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges kulcsember, a levezető elnök nem más volt, mint Vezekényi Csaba, aki korábban fideszes politikus volt.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Mint korábban a Media1 is megírta, amint átkerült a Magyar Állam 49 százalékos, valamint a kormánypártokhoz közelálló 4iG Csoport 51 százalékos tulajdonába a Vodafone Magyarország, teljes sorcserét hajtott végre a távközlési óriásvállalat igazgatóságban e két részvényes, és e testületben az állami kisebbségi tulajdonos képviseletében Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető emberek „foglalták el” a helyeket, míg a felügyelő bizottságban többségbe is kerültek a fideszes tárcavezetőhöz kapcsolható tisztségviselők.

A Vodafone Magyarország új vezetésében többek között helyet kapott Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke, aki a Völner-Schadl ügy lehallgatási jegyzőkönyveiben is szerepel mint akinek egyetemi vizsgákat intézett a végrehajtói kamara vezetője. (A további kinevezettekről ebben a cikkünkben olvashat.)

Érdekes dolgokra bukkantunk a cégbírósági akták között

Lapunk a Vodafone Magyarország cégbírósági változási iratait böngészve bukkant egy további érdekes körülményre. Az új igazgatókat kinevező közgyűlés jegyzőkönyvéből ugyanis kiderül, hogy az ilyen szavazások lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges kulcsember, a levezető elnök nem más, mint egy korábbi fideszes politikus, Vezekényi Csaba volt.

A levezető elnök irányítja a közgyűlést, ő terjeszti elő a napirendi pontokat és a szükséges döntéseket, ő bonyolítja le a szavazásokat, ő mondja ki a határozatokat, illetve ő az egyik aláírója az elkészült jegyzőkönyvnek.

A 2023. január 31-i Vodafon… by Media1

Kacskaringós életút

A 43 éves, jogi-, és gazdálkodási mérnök végzettségű Vezekényi sok területen kipróbálta már magát. Pályáját 2004-ben egy ügyvédi irodában kezdte gyakornokként, ahol mindössze hét hónapot töltött el, hogy aztán a katonai ügyészségen folytassa főhadnagyi rendfokozatban.

Politikai karrierje 2008-ban kezdődött, amikor a Fidesz regionális koordinátora lett. A 2010-es országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP delegáltja volt Újbudán a választókerületi Választási Bizottságban. Ugyanebben az évben az önkormányzati választásokat követően, miután fideszes polgármestere lett a kerületnek, a férfi a XI. kerületi önkormányzat jogi bizottsága alelnökévé avanzsált.

Közben a MOL-nál is dolgozott, majd külügyi pályára lépett. A saját bevallása szerint angolul felsőfokon, németül „korlátozottan” beszélő férfi 2014-ben Erbílben (Iraki Kurdisztán) lett Magyarország főkonzulja. A külszolgálatból hazatérve 2018-ban a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért felelős helyettes államtitkárává vált mindössze 10 hónapos időtartamra, hogy aztán ismét visszatérjen a MOL-hoz, ahol 1 évet és 7 hónapot töltött el, mielőtt 2021 januárjában a jelenlegi munkahelyére, a 4IG-hoz került. Itt először jogi menedzserként tevékenykedett, majd tavaly szeptemberben, az akkor még csak tervezett Vodafone-felvásárlás nyilvános bejelentését követően léptették elő jogi igazgatóvá.

A szintén a Media1 birtokába került meghatalmazása szerint Vezekényi Csaba a 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária képviseletében vett részt a Vodafone közgyűlésén.

Vezekényi Csaba, védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár 2018. július 27-én ünnepélyes eskütételén Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszterrel.
Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár 2018. július 27-én az ünnepélyes eskütételén Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszter társaságában. Forrás: honvedelem.hu.

A 660 milliárd forintért megvásárolt Vodafone Magyarország adásvételét lapunk folyamatában végigkövette, erről szóló cikkeinket e linken találja.

Rogán Antalhoz köthető emberek „foglalták el” a Vodafone Magyarországot

Megkérdezték Jászai Gellértet a Vodafone Magyarország leendő nevéről és a cég felvásárlásához kapott állami hitelekről, valamint a csökkenő piaci versenyről

Máris lecserélte a Vodafone Magyarország felsővezetését az új, kormányközeli tulajdonos, és változás volt a 4iG élén is

Versenyhivatali elnök a Vodafone felvásárlásról: Az összefonódás is lehet közérdek

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Vezekényi Csaba, a 4iG jogi igazgatója a képen még helyettes államtitkárként Németh Szilárd Fidesz-alelnökkel. Forrás: az alelnök Facebook-oldala.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások