fbpx
Popcorn tál és a Netflix logó egy okos TV-n.

Lemondott a Netflix vezérigazgatója

A döntést már régóta tervezte.

A Netflix csütörtökön tette közzé 2022 utolsó negyedévének adatait, ami szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előfizetőik tábora, a pozitív bejelentés mellé egyúttal azonban egy másik is érkezett: bejelentette a lemondását a cég vezérigazgatója, a poszton több mint húsz évet töltő Reed Hastings – írta meg a Bloombergre hivatkozva a 24.hu.

Reed a lépést régebb óta tervezte már, de továbbra is a Netflix felsővezetésében marad, hiszen ügyvezető elnökként továbbra is számos kérdésben hozhat döntéseket.

A megüresedett pozíciót a jó ideje mellette lévő Ted Sarandos és Greg Peters közösen veszik át, akiknek idén rengeteg dolguk lesz, hiszen a jelszómegosztások ügyének megoldása mellett a következő sikersorozat megtalálása is rajtuk múlhat.

Plusz pénzt szedne a Netflix a jelszavakat megosztó felhasználóitól

Hivatalosan is bejelentette a Netflix a reklámokkal támogatott előfizetést és annak részleteit

A Netflix nyilvánossá teszi a nézettségi adatokat

Sorra visszadobják a külföldi társhatóságok a magyar Médiatanács próbálkozásait, amikor a propagandatörvény alapján kér segítséget médiaszolgáltatók ellen

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Popcorn tál és a Netflix logó egy okos TV-n. Forrás: Depositphotos.com / stock.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások