fbpx
Gazdasági Versenyhivatal, GVH, logó

A GVH is beszáll a podcastkészítésbe

Az is kiderül, milyen egy versenyhatósági rajtaütés.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új podcast-sorozata a legfrissebb témákkal, közérthető elemzésekkel és szakmai érdekességekkel erősíti a vállalkozások versenyjogi ismereteit és a fogyasztók tudatos döntéseit – áll a hivatal a Media1-hez eljuttatott közleményében.

A nemzeti versenyhatóság podcast-sorozata rövid és szándékuk szerint közérthető beszélgetésekben járja körül a versenyjog egy-egy aktuális témakörét. Az új sorozat segítséget jelent mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára, mivel első kézből, tapasztalt szakértőktől kínál könnyen befogadható információkat a gazdasági verseny folyamatairól.

A podcast-sorozat hallgatói megtudhatják többek között, hogyan zajlik egy versenyhatósági rajtaütés, és hogy a hivatal szakemberei milyen furcsa vagy vicces helyzetekkel találkoztak már helyszíni kutatás közben. Kiderül az is, miért volt szükség a COVID-19 pandémia alatt a gyorsított ágazati vizsgálatok bevezetésére és ezzel az Európában is egyedülálló eszközzel hányszor élt a GVH.

A vállalkozások megtudhatják, hogy milyen előnyökkel jár a kartellek önkéntes felfedése, vagy hogyan lehet csökkenteni a kilátásba helyezett bírság mértékét.

A sorozat első adásának vendége Tóth András, a GVH elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke, aki a hazai versenyjog elmúlt évtizedbeli fejlődéséről, a Versenytanács szerepéről, a bírósági felülvizsgálatok tapasztalatairól, illetve a magyar és az uniós versenyjog kölcsönhatásairól osztja meg gondolatait.

A hivatal

  • a versenyjog iránt érdeklődők,
  • a jogszerűségre törekvő vállalkozások
  • és a megfontolt döntésekre törekvő fogyasztóknak ajánlja a beszélgetéseket, melyek a GVH honlapján, közösségi csatornáin és streaming-szolgáltatókon követhetőek.

Megtiltotta Orbán Viktor, hogy megvizsgálja a Vodafone-felvásárlás piacra gyakorolt hatását a Gazdasági Versenyhivatal

Idéntől a GVH ellenőrzi a digitális platformokra vonatkozó új uniós jogszabály betartását

Megjött Influenszer Ibolya – új influenszereknek szóló útmutatót adott ki a Gazdasági Versenyhivatal

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások