fbpx
XXI. Század, az RTL műsora.

600. adásához érkezik a XXI. század – ilyenek voltak a kezdetek

Csaknem 20 év alatt érte ezt a számot a produkció.

Jubilál az RTL riportműsora, a XXI. század, miután ma, hétfő este már a hatszázadik adás kerül a képernyőre – írta az rtl.hu.

A XXI. század első adása 2002. november 19-én került képernyőre az RTL Klub képernyőjén. A jubileum apropóján az rtl.hu interjút készített Borsody István főszerkesztővel és Lázs Sándor felelős szerkesztővel, akik felidézték, hogy a húsz évvel ezelőtti debütáló riportban magyar főpapok beszéltek az ördögűzésről. Akkoriban a 14 magyar egyházmegye közül csak egynek volt ördögűző papja, amit az akkori egyházfő kevesellt is. A riport bemutatta a démoni befolyás különböző fázisait, például hogy miért fél a gonosz a szentelt víztől.

A római forgatás kapcsán Lázs felidézte:

„Három napra mentünk ki Rómába, olyan volt mint egy kirándulás. Igazából mindegyik út olyan még ma is, hiába meló meg forgatás, elmenni egy sztori helyszínére egyrészt meghatározó élmény, másrészt rendkívül fontos is, mert olyan emberekkel tudunk találkozni, akik a történészek, kutatók által nem látható apró részleteket ismerik. Rómába azért volt fontos elmenni, mert a magyar papok nehezen nyíltak meg az ördögűzéssel kapcsolatban, miközben a katolikus egyház központjában sokkal kézenfekvőbb volt, hogy a Gonosz elleni küzdelem szerves részét képezi a katolikus vallásnak. És persze így sem volt könnyű megtalálni az emberünket, de végül egy kolostorban sikerrel jártunk”.

Az első adásban téma volt még a Kádár-rendszer legkelendőbb popkulturális exportcikkének számító Neoton Família, majd harmadik riportként, hogy miért gyártottak melegpornót az amerikai piacra, és miért volt népszerű a magyar heteroszexuális férfiak körében ez a munka – tehát az első adás mondhatni hullámvasút volt, a műsor azonban gyorsan „letisztult”: a hangsúly a történelem kevéssé ismert epizódjainak, szereplőinek bemutatására helyeződött át.

„Elmentünk a történelem és az irodalom irányába, igyekeztünk olyan érdekességekről műsort készíteni, amik inkább a hétköznapi emberek nézőpontjából mutatták meg a történelem nagy eseményeit. Azon dolgozunk és dolgozunk ma is, hogy ha van egy történelmi esemény, akkor találjuk meg azokat, akik a saját nézőpontjukból tudnak róla mesélni, akik közvetlenül részesei vagy elszenvedői voltak. Sokkal emberibb így”

– mondta az rtl.hu-nak Lázs Sándor.

Riport a nyilasperről, több buktatóval

Borsody István számára a legemlékezetesebb a zuglói nyilasperről forgatott riportja volt. Csaknem két év munkába telt leforgatni és összerakni, mert több buktató is volt benne.

„Akkoriban sokat jártam a rendőrségi múzeumba. Nagyon jó archívumuk van, rengeteg ügy aktái, dokumentumai, felvételei. Kaptam egy leltári anyagot, hogy milyen filmek vannak az archívumban, és volt egy bejegyzés, ami csak ennyi volt: nyilasper. Kérdeztem, hogy ez mi? Mondták, hogy nem tudják, mert nem tudjuk megnézni, olyan filmanyagon volt, amit nem tudtak levetíteni semmivel”

– mondta Borsody, hozzátéve: ezt követően elvitte az anyagot Kurucz Marcihoz, a Nemzeti Filmarchívum filmkutató restaurátorához, aki megszállott filmtörténész. Kiderült, hogy speciális nyersanyagra külön vették fel a képet és a hangot:

„Azt csináltuk, hogy néztük a képet, és próbáltuk a hangot a szájmozgások alapján hozzáilleszteni. Ez marha nagy munka volt, de a végeredmény megérte: ez lett az egyetlen olyan felvétel, amin nyilasok vallanak arról, hogy milyen kegyetlenségeket követtek el a háború utolsó hónapjaiban. Marci azt mondta, hogy valószínűleg ezek kimaradt részek, tehát ebből készülhetett egy nagy film is, de azt nem tudni, hol van”

– tette hozzá a műsor főszerkesztője.

A 23:45-kor kezdődő 600. adásban a drámaíró Spiró Györgyről szóló portré lesz látható, melyhez egy előzetes is elérhető:

Ördögűzéssel és útkereséssel indult el a XXI. század

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: rtl.hu.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások